Két évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető lesz a büntető törvénykönyv (Btk.) tervezett módosítása szerint az, aki jogszabály felhatalmazása nélkül, indokolatlanul úgy kínoz meg gerinces állatot, hogy az az állat halálát okozhatja – közölte Bárándy Péter igazságügy-miniszter szombaton, Budapesten, a Fővárosi Állat- és Növénykertben tartott sajtótájékoztatóján. Tájékoztatása szerint a bűncselekmény elkövetőit két évig terjedő szabadságvesztéssel, közmunkával, illetve enyhébb esetekben pénzbírsággal büntetnék. Az elképzelés szerint nem csak a nyilvánosan elkövetett állatkínzás lehet büntethető – tette hozzá. Bárándy Péter kiemelte, hogy ez még nem törvényjavaslat, hanem szakemberek által készített tervezet, amelyet átadott az állatvédő szervezetek egyik képviselőjének. Várhatóan az őszi időszakban tudjuk az Országgyűlés elé terjeszteni a javaslatot – mondta a miniszter.
A sajtótájékoztatón részt vett Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter, aki elmondta, hogy 500 millió forintot fordítanak környezetvédelmi szemléletformálásra. – 2004-ben az állatvédő szervezetek meg fogják találni azt a helyet, ahová pályázhatnak, és lesz is megfelelő forrás – tette hozzá.
Frei Tamás szerint Zelenszkijnek engednie kell, „ez itt a vége” + videó














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!