Célunk, hogy ne csak általánosságokat tartalmazzon a törvényjavaslat, hanem valódi garanciákat jelentsen az új jogszabály az orvosok munkájának és jövedelmi viszonyainak javítására – fogalmazott a tegnapi sajtótájékoztatón Éger István. A kamara szombaton megválasztott elnöke elmondta: követeléseik között szerepel, hogy a MOK törvényben rögzített jogot kapjon az orvosok képviseletére a munkaszerződések megkötésénél. Ez azért lenne fontos, mert egy testületet nem tudnak megfélemlíteni, és ezzel esetleg rosszabb feltételeket megszabni a szerződésben. Azt is el szeretnék érni, hogy a kormánynak kötelessége legyen megállapodnia a MOK-kal minden évben a költségvetési törvény tárgyalásakor a következő évi díjtételekről. Az elnök emlékeztetett arra, hogy a „Mikola-törvény” ezt a lehetőséget megadta nekik. A kamara javaslatai között szerepel az is, hogy az új jogszabály garanciát nyújtson az ütemezett béremelésekre. Ezzel kapcsolatban Gyenes Géza főtitkár utalt arra, hogy a magyar orvosok bére az európai uniós átlaghoz képest rendkívül alacsony, ezért nagy a veszélye annak, hogy a nyugat-európai országok „elszívják” a magyar szakembereket.
Éger István arról is szólt, ha a kormány nem utalja vissza a szaktárcához a törvényjavaslatot, akkor szeptember 9-től sztrájkkészültségbe helyezik magukat az orvosok. Hozzátette: a kamarának ugyan nincs jogosítványa munkabeszüntetésre, de erről tárgyalásokat kezdeményeznek az érintett szakszervezetekkel. Hangsúlyozta: ha sor kerül a sztrájkra, az ügyeleti ellátások akkor is működni fognak, vagyis a sürgős eseteket mindenképpen ellátják az orvosok.
*
Az egészségügyi minisztérium a kamara hivatalos álláspontjának megismerése után, a betegellátás biztonságát és a betegek érdekét szem előtt tartva törekszik majd a tárgyalások folytatására és a megegyezésre a szervezettel – közölte a tárca azzal kapcsolatban, hogy a MOK szombati küldöttközgyűlése úgy döntött: felkéri Medgyessy Péter kormányfőt, az orvosok és egészségügyi dolgozók jogállásáról szóló törvényjavaslatot küldje viszsza a szaktárcának, és az új előterjesztés a kamarai tervezet figyelembevételével készüljön el.
Frei Tamás szerint Zelenszkijnek engednie kell, „ez itt a vége” + videó














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!