Fegyveres támadás érte a szerbia-montenegrói fegyveres erőket a koszovói határnál létesített úgynevezett biztonsági övezetben – közölte az államközösség védelmi minisztériuma. A támadók rövid tűzharc után koszovói területre vonultak vissza, ahová a katonák nem követhették őket. Belgrád bírálta az UNMIK szóvivőjének nyilatkozatát, hogy a gyakori fegyveres incidenseknek nincsenek feltétlenül politikai vonatkozásai, hiszen az „illegális favágók” ütköznek meg a katonasággal. A belgrádi vezetés szerint a fegyveresek nem fát jönnek lopni, csak ezzel leplezik felderítő tevékenységüket, valódi céljuk nagyobb akciókkal destabilizálni Dél-Szerbiát.
A szerbia-montenegrói katonai vezetés egyébként nyilatkozatokkal próbálta csillapítani a nemrégiben történt gyilkosságok utáni felháborodást. Nem kevesen ugyanis a szerb fegyveres beavatkozást – a biztonsági erők visszatérését – sürgetik. A magyarázatok szerint a szerbia-montenegrói hadsereg már nincs olyan erőfölényben Koszovóban, mint korábban volt. A „tartománynak” már korszerűen felfegyverzett, ütőképes hadserege van, nem beszélve arról, hogy a szerb alakulatok a nemzetköziekkel is szembetalálnák magukat. Mindennek tetejében a visszatérésnek nincsenek meg a politikai és diplomáciai feltételei sem. Egy ilyen akciónak – hűtik le a kedélyeket – beláthatatlan következményei lehetnének a szerbekre nézve. Mindazonáltal Branko Kvrga vezérkari főnök kijelentette, hogy a hadsereg a BT-határozattal összhangban kész csapatokat küldeni Koszovóba.
Szerbiában nagy visszhangot váltott ki a washingtoni Nixon Központ tudományos munkatársának értékelése az Amerika Hangjában. Nikolas Gvozdev szerint a koszovói tragédia egyik oka a nemzetközi közösség készségének hiánya, hogy leszerelje az albán szélsőségeseket.
Ünnepi bevásárlás: Így tartanak nyitva az élelmiszerboltok december 24-én és szilveszterkor















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!