Néhány száz milliós támogatást kértünk a kormánytól előterjesztésünkben – fogalmazott lapunknak Suba János, az EUKK ügyvezető titkára, aki tételszerűen nem kívánt a támogatási összegről nyilatkozni. Hozzátette: terveik között uniós szakmai konferenciák megszervezése, tudományos kutatások elvégzése és propagandaanyagok kiadásának támogatása szerepel.
A Jobbik Magyarországért Mozgalom még augusztus elején hívta fel a közvélemény figyelmét arra, hogy az áprilisi EU-népszavazás óta feltűnően nagy a csend az EUKK körül. A szervezet azt is sérelmezte, hogy százmilliós megrendeléseket kaptak az alapítványtól az MSZP–SZDSZ-hez közel álló személyek érdekeltségébe tartozó cégek.
Arra a felvetésünkre, hogy a közalapítvány az EU-népszavazás óta hány forint közpénzt költött el, Suba leszögezte: az EUKK május 31-ig a 2,7 milliárd forintos költségvetéséből négyszázmillió forint maradt, amelyből az alapítvány működési költségeinek fedezésére és többek között a Sziget Fesztiválon felállított információs sátorra, illetve az augusztus 19-i örömkoncert támogatására futotta. Hozzátette: a fennmaradó 100-150 millió forintból megkezdték az ügyfélszolgálatuk kiépítését, amelynek fejlesztéséhez mindenképpen költségvetési támogatásra van szükség. Az EUKK 2008-ig, az euróövezethez való csatlakozásunkig kívánja ellátni feladatát.
Egyelőre nem született döntés az EUKK költségvetési támogatásáról, ha ez megtörténik, Gál J. Zoltán kormányszóvivői tájékoztatóján bejelenti azt – közölték lapunkkal a szóvivő titkárságán.
Amerikai blokád alatt maradnak a venezuelai olajszállító hajók















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!