Vádemelés Rácz Péter ellen

Tegnap a Fővárosi Főügyészség (FF) kiemelt ügyek osztálya különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel vádolta meg B. Béla ingatlanszakértőt és Rácz Pétert, a Magyar Úttörők Szövetségének (MÚSZ) ügyvezető elnökét, az MSZP tavalyi országgyűlési képviselő-jelöltjét.

Swendt Pál
2003. 08. 18. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Pesti Központi Kerületi Bíróságra továbbított vádirat szerint a főúttörő az elsőrendű vádlottként megjelölt ingatlanszakértő segítségével 81,8 millió forint értékű kárt okozott az úttörőszövetségnek. Mint ismeretes: a MÚSZ 1999 márciusában 15 millió forintért adta el a csillebérci ifjúsági tábor egyik legértékesebb, ősparkos részén álló, 200 négyzetméteres lakóterű, kétszintes vadászházat a hozzá tartozó három 37 négyzetméteres garázzsal és a körülötte lévő 2694 négyzetméteres telekkel.
*
A megállapodás szerint az építmények tulajdonosa ötmillió forintért a Bau-bérc Kft. lett, a földterületre pedig tízmillióért 99 évre használati jogot szerzett, melynek lejártát követően a földterületet egyetlen dollárért megvásárolhatja.
A telket, a majd százéves bérleti idő alatt is a vállalkozás használhatja és bármikor átruházhatja. A nyomozás során kiderült: a főúttörő által felkért B. Béla tudott arról, hogy az önkormányzat építési engedélyt adott ki a területre, mégis alulértékelte az akkor 94 millió forintot érő ingatlant. Rácz erre a szakértői véleményre hivatkozva javasolta az értékesítést a Bau-bérc Kft.-nek, melynek a mai napig tulajdonosa saját unokatestvére, Rabb Attila. A cégben 2001-ben szerzett ötvenszázalékos tulajdonrészt egy kínai vállalkozó, akinek magyarországi kézbesítési megbízottja Varju László, az MSZP frakcióigazgatójának felesége. Rácz pedig – aki tavaly tavaszszal az MSZP képviselőjelöltje volt – a mai napig az ingatlan bérlője.
A büntető törvénykönyv kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel sújtja a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének elkövetőit, amennyiben a tényállást a bíróság jogerősen megalapozottnak találja.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.