Június 18-án Medgyessy Péter miniszterelnök, egykori szigorúan titkos állományú tiszt a brutálisan megvert Szász Károly kórházi ágyától távozván azt ígérte nekünk: „gondosan” megvizsgáltatja az ügyet az illetékes szervekkel, a Nemzetbiztonsági Hivatallal, és ha „bármi törvénysértőt” találnak, akkor azt „a legszigorúbban meg fogják torolni”. Ez idő tájt a titkosszolgálat már több mint két hete lehallgatta az azóta milliárdos sikkasztással gyanúsított Kulcsár Attila telefonját.
A K&H Equities brókere, sarkában a hivatal ügynökeivel, június 26-án találkozott a szocialista Tóth Andrással, a polgári titkosszolgálatokat irányító államtitkárral egy irodában, ahol Kulcsár beszámolt a K&H-nál folyó ügyekről, és írásos feljegyzést ígért az érintettek köréről. Az írásos feljegyzés június 28-án szombaton el is készült, ám állítólag ezt Tóth András soha nem kapta meg. Kulcsár munkatársának napvilágra jutott vallomásából kiderül az is, hogy az írásbeliség jegyében telt hétvége egy hosszú megbeszélésbe torkollott, ahol Kulcsár és társai kimunkálták, miként lehet a brókernek kimásznia a slamasztikából. A segítség ára: Kulcsár vállalja, hogy egyedül viszi el a balhét. A szerény képzettséggel rendelkező Kulcsárt kioktatták: ha bemártja társait, csoportosan – mi több, szervezetten – elkövetett bűncselekményért hosszabb időre csukják a tömlöcbe, mint ha magányos elkövetőként vonják felelősségre.
A Medgyessy Péter által felkért titkosszolgálat hallgatózásának eredményeként a monstre bűnügyben Kulcsár után elsőként a maffia ellen felállított központ vezetőjét gyanúsították meg, a közpénzből információgyűjtő és -elemző, működtetett apparátus nem is szólalt meg azóta a banknak sokmilliárdos kárt okozó ügyben. Tegnap a határon tartóztatták fel és le a bank éléről „erkölcsi okok” miatt lemondott vezérigazgatót, aki nem érezte magát hibásnak a cégtárs Kulcsár ügyeiért, a bankbiztonságiakra meg a belső ellenőrzésre hárította a felelősséget.
Érthető ez, hiszen legalább három volt magas rangú nemzetbiztonsági szakembernek kellett volna elhárítania az árnyékbankot és mosodát, ami kárt okozott a pénzintézetnek, és sokmilliós hasznot szerzett a holdudvarnak meg a régi pártállami titkosszolgálat egykori tisztjeinek.
A nemzetbiztonsági hivatal, élén Tóth András szocialista politikussal, bizonyára kiemelten kezeli a szervezett bűnözés felderítését, hiszen a Cég feladata a szervezett bűnözőcsoportok mozgásterének csökkentése, még akkor is, ha a szocialista párt kulcsárnoka által működtetett pénzgyár és -mosoda körül kirobbant méretes botrány ezer szállal kötődik az MSZP holdudvarához, és mint egyre megalapozottabban gyanítható, a párt legfelsőbb vezetéséhez és a kormányzathoz is. Ezért felettébb különös, hogy miután kimunkálták a botrány korlátok közé szorításának és Kulcsár ibizai emigrációjának ötéves tervét, Kulcsár háborítatlanul elhagyhatta az országot.
Miután Kulcsár megérkezett Ibizára, két hét múlva – az újabban semmi konkrétumról nem tudó – Tóth András helyett a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója megtette a feljelentését a K&H-ügy miatt.
Az elmúlt hetekben a Medgyessy-kormányt mind szorosabban behálózó botrányban egyre több titkosszolgálati módszerekre emlékeztető kiszivárogtatás, dezinformáció akadályozta a köz tisztánlátását és a nyomozó hatóság munkáját. Hol ellenzéki politikusokra igyekeztek a gyanú árnyékát vetni, hol egy fővárosi ügyészt kevertek bele a botrányba, hol egy újságíró fecsegésének akarták tulajdonítani Kulcsár olajra lépését. Érthetetlen, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal felügyeletére jogosult Nemzetbiztonsági Bizottság miért nem vizsgálta a szolgálatok felelősségét a sikkasztással gyanúsítható bróker és a pénzmosással gyanúsítható szír férfi szabad eltávozásában, a nyomozó hatóság munkájának dezinformációkkal történő akadályozásában. Vagy: nagyon is érthető.
Új repülőgép-hordozót épít Franciaország















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!