A püspökök szerint a pápalátogatást egyesek az egyház elleni totális támadásra használják fel. Való igaz, hogy nem jó hangulatban várja Szlovákia a harmadik pápalátogatást, s az is igaz, hogy a sajtó szinte nap nap után tesz közzé olyan híreket, amelyek hergelhetik a nem hívők hangulatát, akik bizony olykor durva hangnemben beszélnek arról, kinek van szüksége az ilyen látogatásra. Napok óta téma például, hogy Pozsonyligetfaluban, Rozsnyón és Nagyszombatban tilos lesz alkoholt fogyasztani a szentatya látogatása során. Korlátozni fogják a sebességet mind a négy helyszínen – az említett városokon kívül még Besztercebányán is –, s átmenetileg megszüntetik a parkolási lehetőséget azokon az útvonalakon, ahol a pápamobil közlekedni fog. Az is téma, mennyi mobil vécére lenne szükség egy-egy helyszínen, s elégséges-e a hatszáz ilyen mozgó építmény kétszázötvenezer látogatóra, amilyen a pozsonyligetfalui eset. Túlharsogott probléma az is, hogy a biztonsági szolgálat arra kéri a szabadtéri szentmisék helyszínein lakó polgárokat, a szentatya látogatása idején ne tartózkodjanak a környező bérházak erkélyein, s az ablakokat is tartsák lehetőleg zárva. Elismerik ugyan a lapok, hogy a pápalátogatás fontos esemény minden ország életében, de azonnal szolgáltatják egy felmérés adatait, amely szerint ugyan Szlovákia polgárainak 83 százaléka görög vagy római katolikusnak vallotta magát a legutóbbi népszámlálás során, ám aktív hitéletet csak a polgárok tizenkét százaléka él.
A vita, a negatív hangulatkeltés olyan méreteket öltött, hogy szociológusok, politológusok is megszólaltak már, némi meglepetésre többen is csak nevük elhallgatásával voltak hajlandók véleményt mondani. Egy ilyen vélemény szerint „rossz időszakban” kerül sor a pápa látogatására, minthogy éppen ebben az időszakban zajlanak Szlovákiában olyan politikai és társadalmi töltetű viták, mint a művi terhességmegszakítás alkotmányos volta, avagy a hitoktatás bevezetése kötelezően választható tantárgyként – az etika alternatívájaként – az általános és középiskolákba, s a vitában egyértelmű határvonal húzható a konzervatívabb vidéki és a liberálisabb városi álláspontok között. Pavol Haulik szociológus viszont úgy látja, hogy az ország jellegéről van szó, vagyis arról, hogy Szlovákiában egy modern, nyitott társadalom alakul-e ki, avagy a népszámlálási adatokat követve, az egyházi, a vallási jelleg erősödik-e meg. Egy másik vélemény szerint – ugyancsak anonimitást kérő szociológusról van szó – viszont szó sincs „mélyfilozófiai” vitáról, a pápalátogatás körüli hangulatot egy szűk csoport kelti csupán, s gondolatviláguk idegen a szlovák társadalom számára.
A pápalátogatáshoz tartozó hírek ilyen körülmények között szinte el sem jutnak az emberekhez. Pedig fontos és hasznos tudni, hogy a Szlovákiai Vasutak Rt. ötvenszázalékos utazási kedvezményt nyújt a pápalátogatás idején az érintett útvonalakon, s kisegítő járatokat is indít. Az is fontos, hogy Rozsnyón és Pozsonyligetfaluban csak a szentmise közvetlen közelében ellenőrzik majd a belépőket, a szabadtéri szentmiséken egyébként mindenki részt vehet, Nagyszombatban és Besztercebányán viszont kivetítőkön tekinthetik meg a misét az érdeklődők, akiknek nem jutott belépő. Minden helyszínen lesznek rendezők, akik információkkal szolgálnak szinte mindenről, s minden városban lesznek kijelölt parkolók is, ám a rendőrség már kilométerekkel a pápalátogatás helyszínétől irányítani fogja a forgalmat, s eligazítja a gépkocsik vezetőit.
II. János Pál szeptember 11-én Nagyszombatban szolgálja az első misét, s Pozsonyligetfaluban fejezi be a látogatását 14-én, ahol egy új templomot is felszentel, a 13-i rozsnyói szentmisét pedig a Duna Televízió egyenes adásban sugározza.
Rosszul lett és medencébe zuhant egy férfi a fővárosi fürdőben + videó
