Elmaradt kitüntetés

Információink szerint az igazságügy-miniszter „vétózta meg” a Solt Pál volt főbíró kitüntetésére vonatkozó előterjesztést. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) májusban döntött arról, hogy a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje kitüntetésre terjeszti fel Solt Pált, a Legfelsőbb Bíróság (LB) volt elnökét. Az érdemrendet augusztus 20-án adták volna át.

Szakács Árpád
2003. 09. 07. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ilyenkor szokásos előterjesztési procedúra szerint az OIT elküldte ajánlását az Igazságügyi Minisztériumba (IM), s a tárcának kellett volna a kitüntetési javaslatot továbbítania Medgyessy Péter miniszterelnöknek, aki ez alapján tehetett volna javaslatot a köztársasági elnöknek Solt kitüntetésére. Információink szerint azonban az igazságügyi tárca már nem továbbította az OIT javaslatát. Úgy tudjuk: maga Bárándy Péter igazságügy-miniszter tett lépéseket, hogy megakadályozza az egykori főbíró kitüntetését.
*
Értesüléseink szerint végül a Solt Pállal szoros baráti kapcsolatot ápoló miniszterelnök is elfogadta Bárándy érvelését, így végül nem került sor a magas rangú elismerés átadására.
Információink szerint az ügy hátterében Bárándy Péter és Solt Pál személyes konfliktusai húzódnak. A Legfelsőbb Bíróság volt elnöke legutóbb akkor okozott kellemetlen pillanatokat az igazságügy-miniszternek, amikor visszautasította Bárándy Péternek azt a javaslatát, hogy az Igazságügyi Minisztériumba rendelt bíróként vállalja el a Köztársasági Etikai Tanács vezetését, mivel az összeférhetetlen aktív bírói státusával.
Solt Pál végül találkozott Medgyessy Péter miniszterelnökkel, és ezt követően kiderült, hogy mégsem kell az igazságügyi tárcánál dolgoznia.
Mindezt igazságügyi körökben Bárándy Péter bizalomvesztésének minősítették.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.