Címoldalon közölt, igen éles hangú írás jelent meg az Új Dunántúli Naplóban (ÚDN), amely szerint több olvasó is felháborodva kérte a szerkesztőséget, nézzenek utána, mennyibe kerül a „Toller-féle öndicsőítő reklámkiadvány” az adófizetőknek. Az önkormányzat 120 millióért vásárolta meg a Pécsi Extrát, plusz fenntartási támogatás címén évente 42 milliót költ még az újságra. Az elkövetkező három évben ez csaknem negyedmilliárd forint. A júniusi közgyűlésre készült, egyébként Toller László polgármester (MSZP) által benyújtott írásos előterjesztés szerint a Pécsi Extra első öt havi, adózás előtti eredménye alig haladja meg a hárommillió forintot, tehát maximum hatmillió adózás előtti nyereséggel lehet számolni a lapnál. Az ÚDN cikkírója közli: „A Toller-féle városvezetés 120 millióért vette a 6 milliót termelő kiadványt, tehát nagyjából húszévnyi nyereség összegét adta érte, s a következő három évben még egyszer ennyit, összesen 246 milliót költ rá.”
De Blasio Antonio, a Fidesz pécsi elnöke szerint „ez a pénz nem- csak kétezer rászoruló gyermek folyamatos ingyenes étkeztetését vagy 1400 pécsi nyugdíjas három-évi gázszámláját fedezné”, hanem sok egyéb mellett szükség lenne rá a városi úthálózat, illetve az egészségügyi és oktatási intézmények felújításánál, valamint a szociális ellátásban.
Az MSZP pécsi frakcióvezetője, Bókay Endre a Magyar Nemzetnek elmondta: nem Toller László személyes döntése, hanem a párt és a koalíciós partnerek (SZDSZ, Civil Koalíció) együttes megegyezése alapján vásárolták meg a Pécsi Extrát.
– Négy éve folyamatosan többoldalas hirdetőfelületet vásárolt az önkormányzat az újságban, ahol havonta megjelent a város híreivel. A megnövekedett lakossági igények miatt azonban az említett 120 milliónál jóval többe kerülne, ha továbbra is csak vásárolnánk a felületet – mondta a frakcióvezető, aki szerint nem kampányújságról, hanem az önkormányzat, a város híreit, programjait, kulturális, gazdasági és sporteseményeit megjelenítő médiumról van szó. Bókay hangsúlyozta: a számítások szerint három év alatt önfenntartóvá tud válni az Extra, sőt a hirdetések révén a befektetett milliók is visszajönnek majd a városi kasszába.
Új repülőgép-hordozót épít Franciaország















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!