„Orosz kártya” az észt EU-kampányban

Nyílt levélben cáfolta nemrégiben Siim Kallas, a Reformpárt elnöke, volt miniszterelnök az uniós csatlakozás ellenzőinek, köztük a centrumpárti Edgar Savisaarnak azon érvelését, miszerint elavult és indokolatlan az észtek Oroszországgal kapcsolatos félelme, és erkölcstelen az „orosz kártyát” érvként használni a bővítésről folyó vitában. Megfigyelők szerint sok tekintetben éppen az Oroszországgal szembeni félelmeket, kételyeket felerősítő levélnek köszönhető az EU-tagság támogatottságának utóbbi hetekben tapasztalt és máig tartó növekedése az észt társadalomban.

Volt-e valaha is olyan barátságos lépése Oroszországnak az Észt Köztársaság, illetve népe iránt, amit csak úgy, rokonszenvből tett volna? – veti fel a reformpárti politikus azon állításokra, miszerint teljesen alaptalan az „orosz kártyával” érvelni a csatlakozásról folyó vitában, hiszen a jövőben mindannyian egy csónakban evezünk majd a nagy Oroszországgal. Kallas le is szögezi, nem emlékszik ilyenre, hiszen a nemzetközi közvélemény nyomására vonta ki az országból hadseregét is. A nem is oly régen leköszönt kormányfő megemlíti, Valentyina Matvijenko orosz miniszterelnök-helyettessel találkozva is az volt a benyomása, arra csak annak köszönhetően került sor, hogy Észtország éppen lezárni készült az Európai Unióval folyó tárgyalásait, s Oroszország úgy vélte, lekésheti a vonatot, ha a hamarosan tagállamokká váló országok képviselőivel nem tárgyal. Az exminiszterelnök immár képviselőként megjegyzi azt is, ha egy államban új kormány kerül hatalomra, akkor természetes, hogy legelőször a szomszédos államok vezetőivel találkozik. Így van ez most is, kivéve az orosz relációt, Moszkva ugyanis ismét húzódozik, ami természetellenes szomszédos államok esetén, és egyszerűen csak azt tanúsítja, hogy Oroszország értelmetlen államocskának tartja Észtországot, amelynek létezését csupán saját gyengesége, illetve a nemzetközi közvélemény által gyakorolt hatás miatt volt kénytelen elviselni.
Kallas az orosz sajtó és a moszkvai politikusok megnyilvánulásai alapján további félelemre okot adó jelenségekre is felhívja a figyelmet. Így például szerinte aggasztó, hogy az orosz nyilvánosság ugyan gyengének tartja a mai Oroszországot, ám csak átmenetinek tartja ezt. Az észt politikus szerint nem éppen világos, mit értenek az „erős Oroszország” fogalmán, hiszen ismeretes, hogy a legerősebb, a világra legnagyobb hatást a Sztálin-korszak idején gyakorolta Oroszország. Megalázónak tartja azt is, ha az orosz államelnök ellátogat egy szovjet utódállamba, akkor mindenkinek fel kell állni a régi-új szovjet himnusz hallatára. Az észt függetlenség megszüntetését katonai úton a mai külpolitikai helyzetben valószínűtlennek tartja Kallas is, felhívja viszont a figyelmet arra, hogy létezik sok más módszer is Észtország önállóságának meggyengítésére. Ilyennek tartja az észt állampolgársági, illetve nyelvpolitika körüli vitákat. Felveti, mi lesz az önállósággal, ha a parlamentben a törvények meghozatalában nagy számú, még észtül sem tudó orosz állampolgár fog részt venni, a kettős állampolgárság ugyanis szerinte technikailag nem akadályozható meg, ha az érintett feleknek egyike nem kívánja ezt. Kallas érvrendszerének alátámasztására felhozza a kalinyingrádi vízumról folytatott tárgyalásokat is, megemlítve, hogy ha Litvánia nem számított volna már gyakorlatilag EU-tagállamnak, akkor az orosz állampolgárok továbbra is úgy sétáltak volna át Litvánia területén, mintha nem is létezne számukra litván állam. Mindehhez hozzátéve figyelmeztetőn megjegyzi, a térségre vonatkozó orosz stratégiai tanulmányokból azt olvassa ki, hogy Oroszországnak a Baltikumban bizonyos „törvényes érdekei” vannak, amelyekkel mindenkinek számolnia kell. Kallas emlékeztet arra is, hogy Moszkva követeléseit közvetítve tíz évig szaladgált az észt üzletemberek egy csoportja Oroszország és Észtország között, míg az utóbbi időben egy kissé megcsappant buzgóságuk. Ha Észtország nem lép be az EU-ba, figyelmeztet a politikus, akkor ismét komoly befolyásra tesznek majd szert ezek az üzletemberek, amelyet bizonyára arra fognak majd felhasználni, hogy elősegítsék az Oroszország iránt lojális kormány hatalomra kerülését. Ez pedig valami egészen más, mint az EU-hoz lojális kabinet, jegyzi meg Kallas. Ezzel kapcsolatban reagál a csatlakozás ellenzőinek egyik érvére, miszerint valamennyi EU-tagállam, köztük Finnország is, veszített függetlenségéből az unióba való belépés után. Siim Kallas melegen ajánlja ezeknek az embereknek, olvassák el azokat a könyveket, amelyekből áttekintést kaphatnak arról, hogy milyen is volt a Nyugattól elszigetelt, a Szovjetunió által manipulált Finnország önállósága 1945-től 1991-ig.
Nyugaton sokan vannak, akik úgy hiszik, hogy a mostani orosz vezetőség pragmatikus, veti fel Kallas. Stabilizálta az oroszországi helyzetet, a gazdaság növekszik, a külpolitikában pedig Amerika szövetségese. Mindezek bizonyítékul szolgálhatnának arra, hogy az ember elhiggye, Oroszországban minden jobbra fordul. Mint azt az észt politikus megjegyzi, ő is nagyon szeretné elhinni ezt, a baj csak az, hogy mindezek ellenkezőjére is találni elegendő tényt, s megemlíti a sajtó semlegesítését, a politikailag nem megbízható üzletemberek üldözését, az emberi jogok megsértését, Csecsenföldet. Szerinte Putyin beszédei is kétértelműek. Így aztán – véli Kallas –, ha azt hinnénk, Oroszország a demokrácia és a piacgazdaság útján halad, elég bizonyítékot találunk rá, miképpen arra is, hogy tulajdonképpen a Sztálin-korszak alatti világbirodalom viszszaállítására törekszik. A Nyugat mindig is bízott Oroszország vezetőinek jó tulajdonságaiban. Így volt ez Sztálin, Hruscsov, Gorbacsov, Jelcin, s most Putyin esetében is. „Én is nagyon szeretném, ha bízhatnék ebben, de ehhez szemet kéne hunyni az emberi jogok tiprása fölött Oroszországban, s ki kellene törölni emlékezetünkből, miként viselkedett Moszkva Észtországgal szemben az elmúlt 500 évben” – összegzi kételyeit Siim Kallas.
***
Szaporodó balti igenek. Az észtországihoz hasonlóan érezhetően csökkent Lettországban is azoknak az aránya, akik ellenzik az európai uniós csatlakozást, ugyanakkor a támogatók aránya 50 százalék körül stabilizálódott. A Latvijas Fakti független közvélemény-kutató intézet által készített felmérés szerint már csak a megkérdezettek 24,8 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nemmel voksol. Ez 9,5 százalékkal kevesebb, mint júliusban. A bizonytalanok száma 9,7 százalékról 25,6 százalékra nőtt. Az „igenre” szavazók aránya 49,6 volt. A korábbinál többen, 82,9 százalék jelezte azt is, hogy elmegy szavazni. (MTI)