A Fideszt balról képezik tovább

Habony Árpád, a Fidesz újdonsült PR-stratégája és Várhegyi Attila volt pártigazgató közbenjárására tarthatnak köztudottan a baloldalhoz kötődő újságírók kommunikációs tréninget az ellenzék sajtócsapatának – értesült lapunk. Úgy tudjuk, a továbbképzés várhatóan az eddigi, dobogókői helyszínen folytatódik.

2003. 10. 12. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lapunk információi szerint Habony Árpád és Várhegyi Attila azért döntött a baloldali médiaszemélyiségek felkérése mellett, mert álláspontjuk szerint a jobboldali újságírók között nincs egyetlen olyan ember sem, aki elérné a meghívottak szakmai színvonalát.
A Fidesz és a Fidelitas körében is nagy felzúdulást keltett, hogy a múlt héten Heltai Péter, az m2 Zárórájának, Simon András, az MTV Este című műsorának, illetve Kálmán Olga, az ATV Egyenes beszéd produkciójának műsorvezetője tartott médiatréninget a párt új kommunikációs csapatának.
– Nekem semmi közöm az egészhez, keressék Várhegyi Attilát, az ő ötlete volt – mentegetőzött lapunk megkeresésére Habony Árpád, aki mostanában Wermer András helyett munkálkodik a Fidesz arculatának kialakításán. Várhegyi a Magyar Nemzetnek nem kívánt nyilatkozni, a párt sajtóosztályához irányított bennünket. Csépe Krisztina, a Fidesz sajtófőnöke közölte: a párt folyamatosan szervez különböző tanfolyamokat az ország közelgő EU-csatlakozása miatt. Hozzátette: ebbe illeszkedik a szóban forgó előadás is, amelynek lesz folytatása. – A későbbiekben más újságírók is meghívást kapnak – magyarázta Csépe.
A három újságíró politikai elkötelezettsége szakmai berkeken belül nem kérdéses. Heltai Péter annak ellenére megtarthatta és feleségével, Görög Athénával szerkesztheti az m2 Záróráját, hogy másfél éve szinte minden jobboldali értéket képviselő műsorkészítő, újságíró távozni kényszerült a köztévétől.
*
Lapinformációk szerint egyébként az újságíró résztulajdonában álló Infocenter.hu Kft. és a Heti Válasz Alapítvány által alkotott konzorcium a legesélyesebb a Heti Válasz című lap megvásárlására.
Simon Andrást tavaly, a kormányváltást követően hívták az MTV-hez, ahol lapinformációk szerint mintegy kétmillió forintos fizetésért dolgozik. A műsorvezető egyébként még tv2-sként az elmúlt nyáron – egy vita alkalmával – egyszerűen kiküldte a stúdióból Rogán Antal fideszes képviselőt.
Az MTV közszolgálati műsorkészítési szabályzata (kmsz) kimondja: „Az intézmény munkatársai – munkavégzésre irányuló jogviszonyuk jellegétől függetlenül – munkahelyükön kívüli (…) politikai, közéleti tevékenységükkel nem veszélyeztethetik az MTV Rt. pártatlanságát, ennek megítélését (…), továbbá az MTV Rt. hírnevét.”
Ragáts Imre, az MTV elnöke és Baló György kulturális igazgató – akihez Heltai Péter műsora, a Záróra tartozik – lapzártánkig elérhetetlennek bizonyult. Rudi Zoltán, a köztévé aktuális műsorainak igazgatója – Simon András műsora, az Este, az ő felügyelete alá tartozik – külföldön van, nem tud az ügy részleteiről, de mint mondta: hazaérve elgondolkodik azon, hogy ilyenkor mi a teendő.
A kommunikációs tréningen előadást tartott Kálmán Olga, a Hit Gyülekezetének befolyása alatt álló ATV műsorvezetője is, aki lapunknak korábban tagadta részvételét. Kálmán férje egyébként az ultrabalos, kormánypárti Népszava parlamenti tudósítója, Pungor András.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.