Cégünk idei gázüzletági veszteségét jelentős mértékben csökkenti a földgáz árának mostani emelése – mondta tegnap Mosonyi György, a Mol Magyar Olaj- és Gázipari Rt. vezérigazgatója sajtóbeszélgetésen. Hozzátette: társaságuk az üzletágban ez évre 15-20 milliárdos veszteséggel kalkulált, ám a prognózis készítése óta drágult az importgáz, s a dollár-forint árfolyam is kedvezőtlenebbé vált. Így a veszteség tovább nőtt. A gázüzletág idei veszteségét azonban 15 milliárd forinttal csökkenti a nagyfogyasztói gázár 16,4 százalékos megemelése. Mosonyi György hangsúlyozta, hogy gázüzletáguk jövőre már nyereséges lesz. A vezérigazgató kifejtette, hogy a nem lakossági fogyasztói ár már megfelel a jelenleg hatályban lévő árszabályozásra vonatkozó rendelkezéseknek. A Mol visszavonja korábbi kérelmét, melyben a földgáz nagykereskedelmi árának felülvizsgálatát kérte.
Arra a kérdésre, hogy a már nyereségessé váló üzemeltetés mellett is eladják-e az üzletágat, a vezérigazgató az alábbiakat felelte: azt csak akkor értékesítik, ha a vevő többet ajánl, mint a nyereséges üzemeltetésből keletkező profit, továbbá ha a kapott pénzt olyan vállalkozásba tudják fektetni, amely jelentős hasznot hoz számukra. Az üzletág piaci értékéről azonban bővebbet nem volt hajlandó elmondani. Elmondása szerint még az idén tárgyalásokat kezdenek az esetleges későbbi vásárlókkal.
A cégvezető a téli ellátással kapcsolatban ismertette: idén 400 millió köbméterrel több gázt tároltak be, mint tavaly, így annak mennyisége eléri a 3,9 milliárd köbmétert. Ez a nagyság elegendő a tavalyihoz hasonló tél esetén is a zavartalan szolgáltatáshoz, s problémák csak akkor lehetnek, ha a múlt évinél hidegebb lesz a tél.

Orbán Viktor személyesen tárgyalt a nemzetközi sztárprofesszorral – fotó