A házelnök megtérése

2003. 10. 14. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem tudjuk, mit szed Szili Katalin nómenklatúra ellen, mindenesetre roppant hatásos szer lehet. Néhány hete a házelnök asszony még szeretett volna megszabadulni a nómenklatúrától, s lássunk csudát, valami titokzatos módon pár nap alatt valóban megszabadult tőle. Annak idején, amikor oly szívet hasogató módon panaszkodott, mindenki Gyurcsány Ferenc menesztését gondolta a leggyorsabb és legcélravezetőbb terápiának, de mindenki tévedett. Az MSZP rendelkezett valami más medicinával is, mert Gyurcsány maradt, viszont Szili Katalin nómenklatúraérzékenysége szövődmények nélkül megszűnt.
A Tisztelt Ház elnöke ma már harcosan kiáll a sportminiszter mellett, pátyolgatja és védelmezi őt, miként az elvszerűen viselkedő párttársakhoz illik. A múlt héten saját nagybecsű szavazatával fogadtatta el Gyurcsánynak egy interpellációra adott hisztérikus válaszát. Hétfőn már egyenesen megelőzte a bajt azzal, hogy nem engedte elmondani a fideszes Szijjártó Péternek a miniszterelnökhöz címzett interpellációját. Szijjártó arra lett volna kíváncsi, hogy a miniszterelnök úr miként értékeli Gyurcsány Ferencnek az ingatlanszerzés terén mutatott rendkívüli képességeit, de Szili Katalinban a legcsekélyebb érdeklődés sem támadt a jelzett téma iránt, ezért jobbnak látta, ha az ellenzék ifjú képviselője nem szól egy árva szót sem. Ezen döntésével megfosztotta (megkímélte) a parlamentet és a szélesebb közvéleményt is Medgyessy Péter csiszoltan hebegő válaszának élvezetétől, de ideje, hogy mindenki tudomásul vegye: a parlamenti munka nem csupa móka és kacagás.
Szili Katalin arra hivatkozott, hogy a képviselő által megfogalmazott kérdések nem tartoznak a kormányfő feladat- és hatáskörébe, s ebben teljes mértékben igaza van. Ugyanis Szijjártó morális problémákat feszegetett, s azokhoz Medgyessynek tényleg nincs az égvilágon semmi köze. Jobb, ha ilyesmivel nem vegzálják a miniszterelnököt, mert csak felidegeli magát, s a végén nem tudja olyan szépen vezetni az országot, mint ahogy egyébként szokta.
Szijjártó Péter persze másként ítéli meg a történteket, szerinte Szili Katalin megszegte a házszabályt, amikor megakadályozta a kérdések feltevését az ülésteremben, különben is, miféle eljárás az, hogy egy képviselőbe beléfojtják a szót. Ilyenkor az íratlan médiatörvény szokásai alapján a szólásszabadság megtiprásáról illenék jajonganom, az alapvető demokratikus jogokat kellene gyászolnom, de ne dramatizáljuk túl a helyzetet. Minden tiszteletem és együttérzésem Szijjártó Péteré, ám előterjesztéséből sok újdonságot nem tudtunk volna meg. Medgyessy lehetséges válaszát is ismerjük, a könyökünkön jön ki. A kormányfő többször is kifejtette már, hogy Gyurcsány miniszteri tevékenységét hajdani bizniszei egyáltalán nem befolyásolják, a tetejében a Feri gyerek minden talpig tisztességes, példásan becsületes üzleti tette régen elévült. Ne foglalkozzunk a múlttal – lehetőleg a miniszterelnök múltjával sem –, hanem nézzünk bizakodóan a jövőbe, mert jöhetnek még oly idők, amikor visszasírjuk a Gyurcsány-féléket.
Szili Katalin megértette a miniszterelnök és a párt üzenetét, ő is a jövőre szegezi átható tekintetét, s csak a reánk váró boldogabb korok, a kiteljesedni kész tiszta demokrácia érdekében hozta vissza a parlamentbe Stadinger István szellemét.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.