Ha valóban jelentősen csökkentik a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének támogatását, akár meg is szűnhet a vakok kutyakiképző iskolája és hangoskönyvtára. A költségvetési javaslat szerint jövőre az állami apanázs 22 százalékkal lenne kevesebb az ideinél.
Eddig évente átlagosan 10-15 százalékkal nőtt a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének állami támogatása. Az idei 204 millió forint helyett jövőre viszont több mint 22 százalékkal kevesebbet, 159 millió forintot kapnának.
– Ilyen megszorításra eddig nem volt példa – mondta Erhartné Molnár Katalin, a szervezet főtitkára tegnap, a fehér bot napján. Rámutatott: a költségeket csak úgy tudnák csökkenteni, ha lemondanának a megyei szervezetek működtetéséről, amelyek eddig lelki tanácsadást, szabadidős programokat, számítógépes tanfolyamokat szerveztek a rászorulóknak, és segítettek a munkahelykeresésben is. Hozzátette: könnyen lehet, hogy a kutyaiskolát, a Breille-nyomdát vagy a hangoskönyvtárat kell majd megszüntetni, ha a parlament ezt a támogatási összeget fogadja el. Elmondta azt is: a múlt héten levelet küldött Medgyessy Péter kormányfőnek és Kökény Mihály egészségügyi miniszternek, találkozót kért, de eddig nem kapott visszajelzést.
A fogyatékosokat segítő szervezetek kevesebb támogatásban részesülnének, de bővülő pályázati források állnak majd a rendelkezésükre – reagált Tóth Judit, az egészségügyi tárca szóvivője.

Menczer Tamás keményen nekiment a Momentum korábbi elnökének