Negyvenszázalékos engedményt ad tarifaáraiból a Népszava, és ebből a kedvezményes árból a Magyar Turizmus Rt. ötven százalékot vállal át az együttműködés alapján, így önöknek pusztán a fennmaradó összeg kifizetését kell vállalniuk – áll a száz százalékban állami tulajdonban lévő rt. Tisza-tavi Regionális Turisztikai Projekt Irodájának az üdülési csekket elfogadó szolgáltatók részére kiküldött körlevelében. A Népszavában egy egész oldalas színes hirdetés ára kilencszázharmincezer forint, ezért az ismertetett feltételek alapján kétszázhetvenkilencezer forintos támogatáshoz juthat a lap. A körlevél szerint az akció október 31-ig tart.
A Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség 2003. második negyedévének gyorsjelentése alapján a lap az országos napilapok közül a legkisebb értékesített példányszámmal bírt, ami nem érte el a harmincezer eladott példányt. Oláh Lászlót, a Magyar Turizmus Rt. stratégiai termékek igazgatóját tegnap lapzártáig nem értük utol azon kérdésünkkel, hogy mi indokolta a Népszavával megkötött szerződésüket.
A Liverpool BL-győztese szerint nagy a baj, két klasszisát is eladhatja a klub















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!