Bankárrablás

2003. 10. 13. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csütörtökön hétágra sütött a nap az Aradi utcában. A fénysugarak sakktáblát vetítettek a cella padlójára. Rejtő E. Tibor, a gyanús bankár éppen mattot adott hűtlen kezeléssel vádolt cellatársának, amikor fordult a kulcs a zárban. – Rejtő úr, ne csapjon zajt, magáért jöttünk, ahogy megbeszéltük… Elegáns kosztüm, kalap, telitalpas női cipő került elő a becsempészett zsákból. A fogdaőr halkan kuncogott Rejtő női ruházatán, az ügyeletes tiszt is vigyorgott a kapuban, mert az egyik ügyésznek látszó statiszta mintha ismerős lett volna neki a fegyveres erők napjáról. Rejtőt tehát kicsempészték az ügyészek a fogdából. Vagy ahogy a Népszabadság fogalmazott: „kiemelték”.
Csütörtökön beborult az ég az Aradi utca felett. Autó lassított a szemerkélő esőben, három símaszkos férfi ugrott ki belőle, kezükben fegyvernek látszó büntetőjogi kódexszel. Feküdj! – parancsolta egyikük az őrt álló rendőrtiszteknek, a másik kettő ez idő alatt benyomult az épület alagsorába. Kisvártatva Rejtő E. Tibort vonszolták magukkal. Az akció csupán néhány percig tartott, és amikor az őrszem feltápászkodott a földről, azt kérdezte a társától: Te, a volánnál nem Polt Péter ült? És a Népszava hétfőn szalagcímben számolt be az eseményről: „Elrabolta” az ügyészség Rejtőt.
Csütörtökön a fokozott ügyészi felügyelet mellett folyó büntetőeljárás során az ügyészség – a rendőrség tudtával, ám engedélyét nem kérve, mert erre nincs szüksége – kihallgatta Rejtő E. Tibort. A kihallgatás során az ügyészség vélhetőleg olyan információkhoz jutott, hogy azt látta helyesnek, ha az előzetes letartóztatottat elszállítja a rendőrség által felügyelt fogdából. A büntetőeljárást szabályozó törvény szerint az ügyészség irányíthatja a kiemelt, szoros felügyeletet igénylő ügyeket. Sőt, az ügyészség döntheti el azt is, mely ügyeket tekinti kiemelt ügyeknek.
A szocialisták nagyon idegesek lettek, hogy Rejtő E. Tibor kihallgatásán nem lehettek jelen. Legalábbis Lamperth Mónika szocialista belügyminiszter hídi huszárjai által képviselve. A belügyminiszter férje ügyvédi irodájának címe egyébként megegyezik a brókerbotrányban elhíresült Britton Kft. székhelyével. A brókerbotrány szálai az MSZP holdudvarába vezetnek, érthető hát, ha ezeket a szocialisták szeretnék kézben tartani. Ha a kiszivárogtatások miatt ez nem sikerül, legalább szoros szocialista felügyelet alatt tartanák a nyomozást. Mint eddig. Mert ugyan honnan értesült Juhász Gábor – magyarul az MSZP – a történtekről, ha nem Lamperth Mónika kisúgóitól? Újságírói pletykákból, ahogy Juhász Gábor állítja? Aligha. Újságíró a hírből újságot ír, híradót szerkeszt, és nem Juhász Gábort informálja titkos kapcsolatként. A K&H-ügy nem natúr tüntetőverés, ahol Lamperth Mónika személye tökéletes garancia volt a kivitelezésre, hanem a fehérgalléros szocialista holdudvar ügyleteinek halmaza. Ebben a helyzetben pedig a belügyminiszter képtelen átlépni pártja és férje árnyékát. Figyelemre méltó, hogy Kulcsár egyik bizalmasa is akkor lett készséges tanú, amikor a rendőrök helyét az ügyészek vették át. Márpedig ha a brókerbotrány gyanúsítottjai és tanúi nem bíznak a rendőrség korrekt, politikai befolyástól mentes eljárásában, jogukban áll a vádat majdan képviselő ügyészség előtt őszinte, feltáró vallomást tenni.
Az Aradi utcában tegnap szépen sütött a nap. Rejtő cellatársa kinyitotta ablakát, amelyen egy vörös szegfűt fújt be a szél. Az érintett forró dühvel tépkedni kezdte a szirmokat: szeret, nem szeret, szeret, nem szeret…
Nem szeret.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.