Beárnyékolt német ünnep

Németország tegnap az újraegyesítés tizenharmadik évfordulóját ünnepelte. A volt NDK területén létrejött tartományok fejlődésének józan adatai arra utalnak, hogy az egyesítés folyamata csak döcögve halad előre, a keleti országrész még messze van attól, hogy elérje a nyugati életszínvonalat.

Stefan Lázár
2003. 10. 03. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az úgynevezett „szolidaritási paktum” 2020-ig százötvenhatmilliárd euró támogatást biztosít az új tartományoknak. A szakértők szerint azonban ez az összeg nem lesz elegendő a nívókülönbségek végső kiegyenlítésére. A nyugati polgároknak be kell rendezkedniük arra, hogy keleti honfitársaik még generációkon keresztül igénylik majd hathatós segítségüket. A munkanélküliség továbbra is nyomasztó, holott a Szövetségi Munkaügyi Hivatal 1990 és 2002 között befektetéseinek harmincnyolc százalékát, összesen kétszáznegyvenkétmilliárd eurót irányított keletre. Ebben az időszakban az ottani bevétel viszont mindössze hetvennyolcmilliárdra rúgott – a nyugatról érkező vérátömlesztés szükségessége továbbra is elvitathatatlan. A munkanélküliek kvótája keleten (18,3 százalék) több mint kétszerese a nyugatinak (8,3 százalék). Ennek ismeretében nem csoda, hogy a lakosság elvándorlása tovább tart. Az elmúlt tizenkét esztendő során 1,450 millió személy szánta el magát arra, hogy a nyugati tartományokban keresse kenyerét. Az EU keleti bővítése további veszéllyel fenyeget. Brüsszel 2004-től kezdve új struktúratámogatást fog alkalmazni, a német tartományok valószínűleg elveszítik eddigi maximális státusukat, ami húszmilliárdos veszteséget jelent és a kis- és középvállalkozások számára, s további csődhullámot hozhat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.