A jövő évi költségvetésről szóló javaslat általános vitáját október 28-án kezdi meg a parlament. A zárószavazás várhatóan december 15-én lesz – jelentette be Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a házbizottság ülése után.
A testület tanácskozásán az MDF mellett az MSZP és az SZDSZ is támogatta Csapody Miklósnak, a demokrata fórum képviselőjének az indítványát, amely egy, a határon túli magyarokkal foglalkozó parlamenti állandó bizottság létrehozását célozza. A Fidesz azonban – mint azt a házelnök elmondta – ellenezte az elképzelést, mondván, a külügyi és a kisebbségi bizottság foglalkozik e témával. Szili Katalin itt jegyezte meg: a tanácskozáson felvetette, hogy dolgozzanak ki egy, a jelenleginél racionálisabb és hatékonyabb bizottsági rendszert. Elmondása szerint erre valamennyi frakció nyitott volt. Utalt arra, ez összefügg a kormányzat takarékos működését célzó lépéseivel is.
A házelnök hosszú távon elképzelhetőnek tartja a parlamenti bizottságok számának csökkentését. Lehetséges megoldásnak nevezte, hogy ebben a parlamenti ciklusban a bizottsági tagok számát csökkentenék, és 2006-tól működhetne a mostaninál kevesebb bizottság.

Az új pápa mindig remény és kezdet – magyar püspök szólalt meg XIV. Leóról