Teréz anya az 1319. egyházi személyiség, akit Karol Wojtyla boldoggá avatott negyedszázados pápasága alatt (a szentté avatottak száma 477). A katolikus egyház történetében a hat éve, 87 évesen elhunyt, macedóniai albán származású Teréz anyát avatták boldoggá a legrövidebb idő alatt. Korábban ehhez legalább negyedszázadra volt szükség az elhalálozás után. II. János Pál azonban eltekintett az egyébként szokásos ötéves várakozási időtől: 2001 augusztusára elkészült egy 35 ezer oldalas jelentés Teréz anya életéről és munkásságáról, majd a Vatikán 2002 októberében elismerte a boldoggá avatáshoz szükséges feltételt. A pápa tavaly decemberben aláírta a rendeleteket, amelyek hősies erényeket és egy csodatettet tulajdonítanak a katolikus apácának, lezárva a boldoggá avatási eljárást.
*
A muzulmán többségű Albániában a „nemzet becsületeként”, a hindu többségű Indiában pedig máris igazi szentként tisztelik a pápa által egyelőre csak boldoggá avatott, albán származású, Nobel-békedíjas rendalapító apácát, aki 1950-től 1997-ben bekövetkezett haláláig az indiai Kalkuttában tevékenykedett.
Az AFP jelentése szerint Albániában számos rendezvénnyel ünnepelték az 1910. augusztus 27-én Agnes Gonxha Bojaxhiuként született albán parasztlány boldoggá avatásának napját. Albán és külföldi alpinisták a szerzetesnővér boldoggá avatásával egy időben állították fel Teréz anya szobrát a Tiranától 220 kilométerre északkeletre emelkedő, 2751 méter magas Korabi-hegy csúcsán. A balkáni országban katolikus vallású albánok ezrei vettek részt a Teréz anyának szentelt miséken.
Tömegek jelentek meg ünnepi miséken és összejöveteleken Indiánban is, ahol majdnem fél évszázadon át szolgálta az elesetteket a vasárnap boldoggá avatott apáca. Több indiai tv-csatorna élőben közvetítette a Vatikánból a beatifikációs ceremóniát.
II. János Pál pápa, aki Parkinson-kórban szenved, vasárnap is artikulációs nehézségekkel küszködött, gyenge hangon olvasta fel az eléje tartott szöveget, kerekes karosszékéből méltatva Teréz anya szamaritánus érdemeit.
Nem mond le a pápa
Cáfolta a lemondásával kapcsolatos újabb találgatásokat II. János Pál pápa. Addig akar hivatalában maradni, „amíg az Úr akarja” – jelezte a katolikus egyházfő abban a beszédében, amelyet szombaton Rómában tartott több mint 150 bíboros előtt. A bíborosok a világ minden részéből II. János Pál pápaságának 25. évfordulója alkalmából látogattak Rómába. (MTI)

Hajmeresztő szökési terv Esztergomban