Csendes felvonulással tiltakoztak Aradon

Az aradi Szabadság-szobor tegnapra tervezett visszaállításának bukaresti megakadályozása miatt kialakult román–magyar feszültségek mellett az erdélyi magyarságot megosztó politikai szembenállások is rányomták bélyegüket tegnap a Maros-parti városban a tizenhárom vértanúra való megemlékezésékre.

2003. 10. 05. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tegnap délelőtt sok ezer magyar vonult az elkezdett és félbehagyott talapzathoz az aradi Tűzoltó térre, ahol a néma tüntetés során virágokat helyeztek el. A helyi RMDSZ és a szövetség politikáját kifogásoló magyar intézmények és tömörülések – a Tőkés László püspök által vezetett Királyhágó-melléki Református Egyházkerület, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvivő testülete és több erdélyi polgári egyesület – külön szerveztek megemlékezést a téren. Utóbbiak kisebb csoportokban végigjárták a „zarándokutat a szabadságért”, amelyet az illetékes hatóságok nem engedélyeztek ugyan, de csupán számos szolgálatos egyenruhás és civil kísérte őket. A résztvevők a Tűzoltó térről a zuhogó eső ellenére elmentek a Minorita rendház templomához, amelynek zárt, belső udvarán a Szabadság-szobor található, majd a megemlékezés után az egykori vesztőhelyhez vonultak, ahol a vértanúk emlékére emelt obeliszk áll. Beszédet mondott Tőkés László püspök és Németh Zsolt, a Fidesz alelnöke is.
A szombat esti, szintén Aradon lezajlott erdélyi magyar polgári önkormányzati találkozón az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvivő testületének képviselői, illetve az erdélyi magyar polgári egyesületek vezetői dokumentumot fogadtak el, amelyben nem csupán az aradi Szabadság-szobor visszaállítását követelik, hanem minden olyan magyar vonatkozású emlékmű, műalkotás visszaállítását is, amelyet Erdélyben bárhol lebontottak Trianon óta. A különböző polgári egyesületek együttműködési tervet dolgoztak ki a jövő évi romániai helyhatósági választásokon való részvételre.
Markó Béla RMDSZ-elnök hét végi sajtóértekezletén úgy vélekedett, hogy Adrian Nastase román miniszterelnök nagy hibát követett el, amikor engedett az ultranacionalisták nyomásának, akik ellenzik a Szabadság-szobor visszaállítását.
***
Incidens.
Az Aradhoz közeli Magyarpécskán néhány fiatal belekötött, majd verekedést kezdeményezett egy, a megemlékezésre összegyűlt, magyarokból álló csoporttal – tájékoztatták lapunkat. A váratlan látogatók magyar és román nyelven becsmérlő szavakat kiabáltak, majd nekitámadtak az egyik fiatalembernek. Az egyik hangadó – állítólag egy helyi drogkereskedő – a rendőr szeme láttára fejelt le egy fiatalt, egy másikat megrugdalt, egy harmadikat pedig fejbe vert. (G. J. J.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.