Miként értékeli az egészségügyi minisztérium előtti tegnapi demonstrációt?
– Ez több mint siker. Boldogság, hogy az emberek azt érzik: a félelmeikben és szorongásaikban nincsenek egyedül. Mellettük állunk, hiszen nem engedhetjük meg, hogy a profitorientált vállalkozások miatt a betegek kiszolgáltatottá váljanak, a dolgozók pedig elveszítsék közalkalmazotti biztonságukat.
– Ahhoz képest, hogy a lakosság és az ágazati munkavállalók sorsa múlhat a mostani kormányzati intézkedéseken, nem érzi, hogy kínosan kevesen voltak ezen a demonstráción, még akkor is, ha az időjárás nem volt kegyes önökhöz?
– Eredetileg csak 200 emberben gondolkodtunk, ennél pedig lényegesen többen voltak. Önként jöttek, sokan vidékről, több száz kilométerről.
– Önként jöttek akkor is, amikor például az Orbán-kormány idején a munka törvénykönyvének módosítása ellen ezrek tüntettek.
– Azt az eseményt hat szakszervezeti konföderáció szervezte. Most csak egy ágazati érdekképviselet és a Magyar Orvosi Kamara néhány szervezete vett benne részt.
– Viszont az az egy ágazati szakszervezet a legnagyobbnak mondja magát… Többek szerint a résztvevők alacsony száma megkérdőjelezi a legitimációjukat.
– Mindenkinek a saját legitimitásával kell foglalkoznia.
– Gondolja, hogy az itt megmutatott támogatottságtól megrémül az egészségügyi vezetés, és rögvest elfogadja követeléseiket?
– Nem tömegdemonstrációt akartunk szervezni. Ez csak az első esemény volt, amin megmutattuk, hogy a szövetség létezik és erős. Az a célunk, hogy elmondjuk az embereknek: nem a jóléti rendszerváltás felé haladunk. A médiumokból nem derül ki, mi folyik a parlamentben, a politikusi nyilatkozatok nem azt mutatják be, ami vészesen közeledik a magyar egészségügyben. A profitorientált rendszert, a szélnek eresztett alkalmazottakat, a kiszolgáltatott betegeket, az alulfinanszírozottságot.
– Mi lesz a következő lépés?
– Folyamatos lesz az egyeztetés az orvoskamarával. A megfelelő időben a közvélemény tudomására fogjuk hozni, hogy mi a következő lépés.

„Lepkefing” – Gulyás Gergely reagált Magyar Péter hangfelvételére