A szerbiai jogszabályok lehetővé teszik, hogy az ország polgárai kettős állampolgársággal rendelkezzenek. Bosznia-Hercegovinával már rendeztük a kérdést, és hasonló megállapodásra törekszünk Horvátországgal is – jelentette ki újságírók előtt Zoran Zsivkovics, Szerbia-Montenegró miniszterelnöke Budapesten. Hozzátette: az etnikai alapú kettős állampolgárság elfogadhatatlan az európai civilizációban élők számára. Mint ismeretes, a szerb és a magyar kormányfő legutóbbi, szabadkai találkozóján a szerb miniszterelnök azt hangoztatta, hogy Belgrádnak nincs kifogása a kettős állampolgárság megadását illetően.
A kettős állampolgárságról szólva a vendéglátó Medgyessy Péter miniszterelnök bejelentette, hogy Budapest október 27-én a vajdasági magyar szervezetekkel egyeztet, majd nemzetközi tárgyalásokat kezd a kérdésről, egy majdani államközi megállapodás reményében.
A látogatáson Zoran Zsivkovics két egyezményt írt alá magyar vendéglátójával. A kisebbségvédelmi egyezmény új minőségű kapcsolatot jelent a két ország viszonyában – szögezte le Medgyessy Péter, és hozzátette: Belgrádtól kérik majd a megfelelő források biztosítását. A vízumalapú utazási rendet rögzítő másik egyezményről kiderült, hogy az új rendszer – tekintettel hazánk májusban esedékes EU-csatlakozására – november 1-jétől lép érvénybe. Hazánk valamennyi szerbia-montenegrói állampolgár számára ingyenes vízumot biztosít, ennek fejében Belgrád lehetővé teszi, hogy a magyar állampolgárok a jövőben is vízum nélkül utazhassanak a szomszédos ország területére. Zoran Zsivkovics közölte, a viszonossági elv alapján azért nem vezetik be a vízumkötelezettséget, mert a magyar fél eleget tett kívánságaiknak.

Itt vannak a hatos lottó nyerőszámai – ön nyert valamit?