Elhúzódik a móri ügyben a nyomozás

2003. 10. 10. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Meghosszabbították január végéig a móri ügy nyomozását, így kétségessé vált az a rendőrségi vállalás, miszerint még az idén, október végén, vádjavaslattal lezárják az ügyet – értesült lapunk. Ezt támasztja alá, hogy a rendőrség minden eszközzel vallomásra akarja bírni a gyanúsítottakat, mint ahogy legutóbb csütörtökön is. Úgy tudjuk, ekkor bizonyítékokat tártak Kaiser Ede elé. Ezek között zárkalehallgatási jegyzőkönyvről faggatták a férfit, amelyeken vélt bűntársa, Hajdú László cellatársával beszélget. Állítólag egy-két mondatában szerepelt a móri bankrablás, de leginkább a csepeli bankrablásról, a budaörsi fegyveres rablásról esett szó. Ugyanakkor nem valószínű, hogy Hajdú ne tudta volna, lehallgatják cellájában beszélgetéseit, vagy éppen azt: rendőrségi beépített embert raktak mellé. Az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságának alezredese, Zsombok György fenti információnkat nem kívánta kommentálni, és az ügyről sem kívánt beszélni.
Ismeretes, Kaiser Edét, Hajdú Lászlót és további két férfit hat fegyveres rablással gyanúsítják. A csepeli banda által huszonkét alkalommal elkövetett többmilliós lopás és betörés ügyét a rendőrség már vádjavaslattal az ügyészségre küldte.
A rendőrség gyanúja szerint Kaiser és Hajdú 2001. május 9-én, előzetes felkészülést követően az Erste Bank móri fiókjában lőfegyvereikből mindenkire tüzet nyitottak. Hatan a helyszínen, ketten a kórházba szállítás után haltak meg. Zsákmányuk mintegy 7,6 millió forint volt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.