Elutasított phenjani javaslat

Nem a megfelelő fórum az észak-koreai atomprogram körüli vita rendezésére az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) bangkoki csúcsértekezlete – hangoztatta tegnap a phenjani vezetés. Az állásfoglalást a Rodong Szinmun című észak-koreai hivatalos lap tette közzé, mivel a ma megnyíló csúcsértekezleten kiemelt témaként kezelik a nyugati gyanú szerint atomfegyver előállítását szolgáló atomprogram ügyét.

Hírösszefoglaló
2003. 10. 19. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Rodong Szinmun – a korábbi phenjani állásponttal összhangban – aláhúzta: az atomprogram körüli vitát kizárólag az Egyesült Államok és Észak-Korea között kell rendezni. Phenjan régóta hangoztatja, hogy csak akkor számolja fel atomprogramját, ha Washington megnemtámadási szerződést köt és diplomáciai kapcsolatokat létesít vele – fűzte hozzá az AP a KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség Szöulban vett adása alapján. George Bush amerikai elnök a csúcsértekezlet megnyitása előtt, vasárnap Bangkokban kizárta, hogy Washington ilyen szerződést kötne Phenjannal.
Hangsúlyozta azt is, hogy az Egyesült Államok nem tervezi Észak-Korea megszállását, mindazonáltal leszögezte: Phenjannak ellenőrizhető módon fel kell számolnia atomprogramját. Bush a szerződés elutasítása ellenére nyitva hagyta a lehetőséget az előtt, hogy valamilyen más formában biztonsági garanciákat nyújtsanak Észak-Koreának – jegyezte meg a Reuters. Colin Powell amerikai külügyminiszter pénteken közölte: Washington új elképzeléseket dolgoz ki a phenjani atomprogram felszámolásáért cserébe nyújtandó biztonsági garanciákkal kapcsolatban, e tevékenység azonban még csak kezdeti szakaszában tart – tette hozzá a hírügynökség.
Az iraki háborút elítélő transzparenseket lengetve és Amerika-ellenes jelszavakat skandálva több száz ember tüntetett vasárnap Bangkokban George Bush amerikai elnök és Thakszin Sinavatra thaiföldi kormányfő megbeszélése idején. A thai rendőrség a Reuters hírügynökség szerint nem próbálta megakadályozni, hogy a vörös pólót viselő tüntetők a városközpontban felvonuljanak ahhoz a bevásárlóközponthoz, amely mintegy két kilométerre fekszik attól a hoteltől, ahol Busht is elszállásolták. Az egyik tüntető felszólította az amerikai elnököt, hogy „tűnjön el Ázsiából”, míg társai egyebek között az Egyesült Államokat a gonosz tengelyének tituláló feliratot tartottak magasba. Bush korábban a gonosz tengelyének nevezte Irakot, Iránt és Észak-Koreát, mondván, hogy az említett országok tömegpusztító fegyverek birtokába akarnak jutni.

Bush a kínai űrprogramról
Nem jelent feltétlenül fenyegetést a kínai űrkutatási program – vélte George Bush amerikai elnök az Asia Channel News Asia televíziós csatornának adott nyilatkozatában. Az amerikai elnök reményét fejezte ki, hogy Kína képes lesz az amerikaiakéhoz hasonló felfedezéseket tenni a világűrben. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.