Guantánamo sötét titkai

A Nemzetközi Vöröskereszt egy vezető tisztségviselője éles hangon bírálta az Egyesült Államokat, amiért az embertelen körülmények között tartja fogva a tálib rendszer és az al-Kaida feltételezett támogatóit a Guantánamo-támaszponton.

2003. 10. 12. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elfogadhatatlan, hogy mintegy hatszáz foglyot a megfelelő jogi eljárások lefolytatása nélkül, meghatározatlan időre tartsanak fogságban– fejtette ki a The New York Timesnak nyilatkozva Christophe Girod. A tisztviselő elmondta, hogy – a megszokottól eltérően – azért hozzák nyilvánosságra a Nemzetközi Vöröskereszt álláspontját, mert Washington többszöri kapcsolatfelvétel után sem válaszoltak a szervezet aggodalmaira. Amerikai illetékesek a felvetésekre reagálva továbbra is azt állítják, hogy a fogvatartottakat a törvényeknek megfelelő jogi eljárással fogják felelősségre vonni. Girod szerint a rabok bizonytalanok további sorsukat illetően, és ez a bizonytalanság nagymértékben befolyásolja egészségi állapotukat is. A The New York Times értesülései szerint az elmúlt 18 hónapban 21 elítélt 32 alkalommal kísérelt meg öngyilkosságot. A mostani elmarasztaló nyilatkozatot megelőzően volt amerikai bírák és katonatisztek egy csoportja ugyanebben az ügyben beadványt nyújtott be az Egyesült Államok legfelsőbb bíróságához. Meglátásuk szerint Washington a külföldön állomásozó amerikai katonák életét veszélyezteti akkor, ha az elítéltekkel szemben nem tartja be azokat a normákat, amelyekhez egyébként más esetekben ragaszkodik.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.