Mádl Ferenc köztársasági elnök és Medgyessy Péter kormányfő egyaránt beszédet mondott a Nagy Imre-díjak átadása alkalmából, illetve az államfő az ’56-os szervezetek rendezvényén is felszólalt szerdán. Utóbbi helyen Mádl Ferenc úgy fogalmazott: a bátrak között is voltak bátrabbak, soha meg nem alkuvók, akiknek sorsa, kettétört életútja minden magyarázat nélkül hitelesíti a személyt és cselekedeteit, a sokat szenvedett ember olykor keserű megszólalását a megkövetés elmaradása miatt. Medgyessy Péter írásos üzenetet intézett a köztársaság polgáraihoz, azt hangoztatva: a forradalom hagyománya nem a barikád, ami elválaszt, hanem híd, ami összeköt minket.
Először nem tartott a rendszerváltozás óta az 1956-os forradalomra emlékező rendezvényt a kormány a Rákoskeresztúri új köztemető 301-es parcellájánál. Azt sem tudni, hogy Medgyessy Péter miniszterelnök koszorúja miként került hajnali négy óra előtt a a forradalmárok nyugvóhelyére. A köztemető 301-es parcellájánál a parlamenti pártok képviselői is elhelyezték tegnap a megemlékezés virágait.
Ötvenhatos szervezetek a Corvin közben emlékeztek a forradalom áldozataira. Pongrátz Gergely, a Corvin köz egykori parancsnoka hangsúlyozta: 1956-ban győzött a forradalom, de a szabadságharc el lett tiporva. – Az egykoron a barikád másik oldalán állók most azt akarják, hogy bocsássunk meg, de bocsánatot nem kérnek – fogalmazott.

Tuja a kertekben: miért száradnak ki, és meg lehet-e őket menteni?