Húszmilliárdot kérnek a postások

Bákonyi Ádám
2003. 10. 23. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Húszmilliárd forintot kellene adni a Postabank áron felüli eladásából származó összegből az eddigi tulajdonosnak, a Magyar Postának, hogy a társaság megvalósíthassa modernizációs programját – javasolja Medgyessy Péterhez írt levelében a Postások Független Érdekvédelmi Szövetsége (Pofész). A szervezet szerint ha az ország második legnagyobb vállalata nem kap állami támogatást, saját forrásokból nem tudja végrehajtani a modernizációs programban foglalt, több tíz milliárd forintos beruházásokat, fejlesztéseket. A posták állapota lepusztult, sok kis postán hiányoznak azok a szociális feltételek, amelyek az EU-ban elengedhetetlenek – olvasható a miniszterelnökhöz írt levélben. A Pofész úgy fogalmaz, hogy esetleges kedvező döntésével Medgyessy Péter nemcsak negyvenezer postai dolgozón, hanem az egész országon segíthet.
Ismeretes: a közelmúltban a Magyar Posta huszonkilenc pontból álló „költségmegtakarítási tervet” fogadott el, ez alapján nem fizetik ki például a túlórák ellentételezését. A szombati expressz csomagkézbesítés megszüntetésével a terv egyes lakossági szolgáltatásokat is hátrányosan érint. Több helyi szakszervezet szerint a nemrég elkészült postatörvény tervezete egyértelműen a posta privatizációját készíti elő, méghozzá oly módon, hogy a nyereséges szolgáltatásokat el- vagy bérbe adnák, a veszteséges kis postákat pedig magukra hagynák. Ismeretes: a Magyar Posta csaknem hatszáz kistelepülésen szünteti meg az állandó postát, helyettük mozgóposta-járatokat indít.
Úgy tudjuk, jövőre megszűnik a szegedi, a miskolci, a soproni igazgatóság, és mindössze egy kelet-magyarországi, egy dunántúli és egy központi igazgatóság fenntartását tervezi a vállalat.
Az intézkedés azonban csaknem nyolcezer postai munkavállaló elbocsátását jelentheti jövőre. Emlékezetes, hogy miniszterelnök-jelöltként Medgyessy Péter a postások „elenyészett erkölcsi és anyagi megbecsülését” ígérte.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.