Demeter Ervin (Fidesz): Meglehetősen szűkös az időkeret, amely a bizottság rendelkezésére áll, de el lehet végezni a munkát, ha a szocialisták nem alkalmaznak obstrukciót. Az biztos, hogy feszített ütemben kell dolgoznunk, hetente több bizottsági ülésre is szükség lesz, és januárban, a parlament téli szünetében is folytatni kell a vizsgálatot. Az országgyűlési határozathoz a házszabálynak nem megfelelően benyújtott MSZP-s kérdések egyszerűen megválaszolhatók, így lesz idő a K&H Equitiesnél, illetve az Inter-Európa Banknál történt viszszás ügyletek, pénzmosások hátterének kiderítésére is. Komolytalannak tartom a szocialisták azon felvetését, hogy úgymond összejátszottam a sajtó egy részével, és dezinformáltam a közvéleményt.
Simon Gábor (MSZP): Elég lesz a fél év a vizsgálóbizottság munkájának elvégzésére. Nem nyomozni szeretnénk, hanem úgy gondoljuk, a testületnek azokra a kérdésekre kell választ találnia, amelyeket a bizottságot létrehozó országgyűlési határozat tartalmaz. Szerintem 40-50 embert kell meghallgatniuk, ennyien vannak, akiket érinthetnek a kérdések. Az MSZP megszavazta a vizsgálóbizottság felállítását, és azt mindig is támogatta. Azt szeretnénk, hogy kiderüljön az igazság. Nem botrányokat akarunk kelteni. Az ellenzék folyamatosan megalapozatlan állításokat fogalmaz meg. Egy kicsit fájlalom, hogy Demeter Ervin lesz a bizottság elnöke, aki ebben az ügyben a legtöbb megalapozatlan információt szolgáltatta az újságoknak.

Botrány Debrecenben: szivárványos zászlót tűztek ki a városházára