A Netért egyesület annak a megállapítását kérte a bíróságtól, hogy a Vodafone azon szerződés feltételeit, amelyben korlátlan, átalánydíjas GPRS-szolgáltatást ígért ügyfeleinek, nem lett volna szabad módosítania úgy, hogy a hűségszerződést aláíró ügyfeleknek nyújtott szolgáltatás a kétéves időtartamon belül megváltozzon.
A Fővárosi Bíróság Gazdasági Kollégiuma előtt a perfelvételi tárgyalás már lezajlott, a per december elején folytatódik – nyilatkozta lapunknak Németh Attila, az egyesület vezetője. Az egyesület nehezményezi, hogy a Vodafone a GPRS-szolgáltatás egyéves árgaranciájának lejártakor jelentős áremeléssel és adatforgalmi korlátozással változtatott a szolgáltatáson, ami körülbelül húszezer, a hűségnyilatkozatot aláíró előfizetőt érint. Az árak a többszörösükre emelkedtek: egy gigabyte letöltése a korábbi 3150 Ft helyett 13 000 Ft-ba kerül.
Magyar György, a Netért jogi képviselője közölte, hogy a szerződés egyoldalú módosításának ez a lehetősége erőfölényes és tisztességtelen. Az ügyvéd szerint a per akár precedensértékű is lehet, mivel több multinacionális, távközlési cég szerződésében szerepel ez a „tisztességtelen szerződési kikötés”. Az ügyvéd elmondta, közérdekű keresetet nyújtottak be, ami azt jelenti, hogy a bírósági döntést nyilvánosságra kell hozni.
Pál Beáta, a Vodafone szóvivője szerint az adatforgalmi korlátozás bevezetésére azért volt szükség, mivel a forgalom jelentősen megterhelte a GPRS-hálózatot. A terhelt hálózat negatív hatását több felhasználó szóvá tette. A szóvivő elmondása szerint az adatforgalmi korlátozás bevezetése után a minőségi reklamációk is csökkentek. Pál Beáta azt is firtatta, hogy perképes-e egyáltalán az egyesület, képviselheti-e az ügyfeleket a perben.

A klímák után a hűtőket is betiltaná az EU