Megállapodásra jutottak az iráni atomszakértők a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) képviselőivel egy „kölcsönös egyezményről”, amely utat nyit afelé, hogy Teherán elfogadja atomlétesítményeinek és nukleáris tevékenységének fokozott ellenőrzését – jelentette ki tegnap Ali Akbar Szalehi, Irán NAÜ-képviselője. A nemzetközi közösség hónapok óta nyomást gyakorol Iránra, hogy írja alá az atomsorompó-szerződés kiegészítő jegyzőkönyvét, amellyel elfogadja, hogy a NAÜ előzetes bejelentés nélkül tarthasson ellenőrzést az ázsiai ország nukleáris létesítményeiben. – Kiiktattuk a szöveg kétértelműségeit, eloszlattunk minden lehetséges félreértést a tárgyalások folyamán – mondta az iráni NAÜ-képviselő.
Szalehi közölte: az aláírásról szóló döntés „napok vagy hetek kérdése lesz”. Kitért arra is, hogy az urániumdúsítás, amelynek felfüggesztését a NAÜ igényli, nem volt témája a tárgyalásoknak. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség október 31-ig adott ultimátumot arra, hogy az iszlám köztársaság tegye lehetővé az ügynökség korlátlan hozzáférését minden iráni atomlétesítményhez és az iráni nukleáris tevékenységgel kapcsolatos összes információhoz.

Kiderült, kik a felelősek a csányi mászókabalesetben elhunyt kislány haláláért