Izrael Szíriában bombázott

Izrael hadseregének szóvivője szerint az akciót a légierő „mélyen szíriai területen belül” hajtotta végre. A támadásban, amely a szír főváros, Damaszkusz közelében az Iszlám Dzsihád katonai kiképzőbázisát érte, egy személy megsérült – közölték Bejrútban palesztin források.

Hírösszefoglaló
2003. 10. 05. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szíria kéri a Biztonsági Tanács rendkívüli ülésének összehívását a területét ért izraeli támadás miatt, amelyet elítélt az egyiptomi elnök, a német kancellár és a brit külügyminisztérium. Izraeli harci helikopterek ugyanakkor a Gázai övezetben is rakétacsapásokat mértek palesztin fegyveresek házaira. Az izraeli hadsereg támadásait az váltotta ki, hogy szombaton egy palesztin öngyilkos merénylő egy haifai étteremben felrobbantotta magát; az akciónak húsz halálos áldozata volt.
*
A haifai merényletben húsz ember vesztette életét, több mint ötven pedig megsebesült. Egy palesztin öngyilkos merénylő egy étteremben robbantotta fel magát. Izrael a Palesztin Hatóságot tette felelőssé a történtekért. A palesztin vezetők elítélték az újabb merényletet, amelynek elkövetéséért az Iszlám Dzsihád palesztin szervezet vállalt felelősséget. Ahmed Korei kijelölt palesztin miniszterelnök telefonon felhívta a haifai polgármestert, és részvétét nyilvánította neki. „Túl kevés és túl késő” – hangoztatták Tel-Avivban Korei hívása után. A Hamász nevű szervezet egyik bejrúti képviselője üdvözölte az öngyilkos támadást. Az öngyilkos merénylő egy húszéves nő volt. A nő előbb agyonlőtte a Maxim nevű étterem biztonsági őrét, majd berontott a vendégekkel zsúfolt helyiségbe és működésbe hozta a testére erősített, mintegy tíz kilogramm robbanóanyagot tartalmazó pokolgépet.
A merénylet előtt nem sokkal a Hamász közölte: a palesztin területeket Izraeltől elválasztó új kerítés nem fogja megakadályozni az öngyilkos merénylőket abban, hogy eljussanak izraeli városokba. Egy internetes honlapon közzétett nyilatkozatot az AP hírügynökség idézte. Eszerint a fegyveres csoport figyelmeztetett: folytatni kívánja a palesztinok Izraelbe küldését, hogy ott felrobbantsák magukat. A szervezet szerint eljön a nap, amikor ez a fal éppúgy le fog omlani, mint ahogyan az a berlinivel történt.
Szintén az összecsapások előtt az Egyesült Államok bírálta Izrael terveit újabb lakások építésére ciszjordániai zsidó telepeken. Az amerikai kormány világossá tette elutasító álláspontját, és vizsgálja, hogy megvonjon-e emiatt hitelgaranciákat Izraeltől – közölte a washingtoni külügyminisztérium szóvivője pénteken. A telepek bővítése nem használ a békefolyamatnak – tette hozzá Richard Boucher a dpa szerint. Egy amerikai törvény előírja, hogy a külügyminisztérium anynyival csökkentse a hitelgaranciákat, amennyit Izrael az általa megszállt Ciszjordániában és a Gázai övezetben lévő zsidó telepek bővítésére költ. Izrael újabb 565 ház építését jelentette be a ciszjordániai telepeken. A telepek a nemzetközi jog szerint törvénytelenek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.