Javult a pápa egészségi állapota

Korához és általános állapotához képest meglehetősen jó erőben kezdte meg szokásos szerdai általános kihallgatását a Szent Péter téren II. János Pál pápa. A Szentszék az audienciát megelőzően nyilvánosságra hozta a klónozás teljes tiltását sürgető álláspontját.

MTI
2003. 10. 01. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem tűnt fáradtnak a pápa az ANSA olasz hírügynökség értékelése szerint, amikor a nyitott pápamobilból, jobb kezével, széles gesztusokkal üdvözölte a megjelent csaknem 12 ezer hívőt, s megölelt, megcsókolt egy gyermeket is, akit édesanyja emelt hozzá. A pápa a múlt héten két napot pihent közelebbről meg nem nevezett bélpanaszai miatt, tervezett műtétéről is felröppentek hírek, s az olasz sajtó hétfőn arról is írt, hogy az egyházfő immár nem vállalkozik külföldi útra. Ugyanakkor a pápa minden októberre tervezett programját megerősítette kedden a Vatikán.
Celestino Migliore érsek, a Vatikán ENSZ-megfigyelője a világszervezet New York-i székhelyén mindeközben közzétette a Vatikán álláspontját, amelyben a Szentszék az emberek klónozásának teljes betiltását szeretné elérni egy nemzetközi egyezmény révén, az ENSZ keretei között. Migliore mesterkéltnek nevezte a reproduktív és az úgynevezett terápiás klónozás közötti különbségtételt. A vatikáni diplomata attól tart, hogy ha emberiességi célból megengednék a terápiás klónozást, az szélesre tárná a kaput nem kívánatos fejlemények előtt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.