P okorni Zoltán tegnap az Ab épülete előtti sajtótájékoztatóján elmondta: arra kéri a testületet, hogy a törvény ezen passzusát semmisítse meg, ugyanis az szerinte sérti a szülőknek az alkotmányban foglalt, neveléshez való jogát és az alaptörvényből fakadó jogbiztonságot is. A Fidesz alelnöke hangsúlyozta: az még nem lenne ördögtől való, hogy a jogszabály a pedagógusoknak titoktartási kötelezettséget ír elő, de a törvény furcsa, felemás módon rendelkezik erről. Pokorni szerint az elfogadható lenne, ha a pedagógus bölcsességére, tapasztalatára bízná a törvény a titoktartás mérlegelését. Utalt arra: a jogszabály hatálybalépése előtt javasolta Mádl Ferenc köztársasági elnöknek, kérje a törvény alkotmánybírósági kontrollját, de az államfő ezt nem kezdeményezte.
A Magyar Szocialista Párt változatlanul bízik a köztársasági elnök alkotmányjogi ítélőképességében, és aggodalom nélkül néz a Fidesz kezdeményezte Ab-eljárás elé – reagált az MTI-nek Szabó Zoltán (MSZP).
*
Korlátozott jogok.
A hatályos törvény alapján a pedagógus csak a tanuló írásbeli hozzájárulásával közölheti a szülővel a gyermekéről tudomására jutó információkat. A gyermek veszélyeztetettsége esetén pedig nem a szülő, hanem a gyermekjóléti szolgálat az, amely szervezetet a tanuló hozzájárulása nélkül is értesíteni lehet. A törvény miatt nemrég a Magyar Katolikus Püspöki Kar is tiltakozott. (J. Á.)

Jó hír érkezett a hétvége időjárásáról