Kommunikációs stratégia készül a földgázár drágulásáról, ezért nem jutnak egyelőre információhoz az érintett intézmények, s ezért nem hajlandó egyetlen érintett szerv sem nyilatkozni az ügyben – mondta a Magyar Nemzenek egy, a neve elhallgatását kérő hivatali alkalmazott. Mint mondta: az államapparátus szakemberei félnek megnyilatkozni az ügyben, nem véletlen, hogy a gázáremelésről mindeddig csak Podolák György szocialista politikus beszélt. – Ő nem veszítheti el az állását, ha beszél, mi igen – tette hozzá a neve elhallgatását kérő szakember.
A Fidesz is kíváncsi arra, hogy a kormány milyen támogatásokat kíván biztosítani a kis- és középvállalkozások, illetve az önkormányzatok számára, hogy a gáz és a villamos energia áfájának emeléséből származó többletköltségeket kompenzálni tudják – közölte tegnap sajtótájékoztatón Balla György országgyűlési képviselő. A politikus szerint az áremelés az önkormányzatoknak 11 milliárd forint többletkiadást jelent. Balla György kitért arra is, hogy jövőre a villamos energia ára a 25 százalékos áfakörbe tartozik majd, ami az önkormányzatok számára 18 milliárd forintos többletterhet jelent. A képviselő számításai szerint a 40 százalékos gázáremelés a vállalkozóknak 33 milliárd forintos többletköltséget jelent. Balla György úgy gondolja, hogy ezt a többletköltséget a vállalkozók a lakosságra hárítják majd. A kormányszóvivő tegnap késő délután közölte: a kormány benyújtotta azt a módosító indítványt, amely a nem lakossági nagyfogyasztók esetében lehetőséget teremt az október 15-i, 16,5 százalékos gázáremelés idei kompenzálására.
*
Két jelentős lelőhelyre bukkant a Mol Rt. A Jászságban földgázmezőt, a Hajdúságban pedig olajat lelt a Mol. Sajtóhírek szerint a gázmező a cég gázvagyonának egytizedére rúg. Az ásványi vagyon kiaknázása révén akár négyszázmilliárd forintos bevételre is szert tehet az olajcég.

„Induljunk el, menjünk tovább és ne ragadjunk bele a nehézségbe” – Lakatos András inspiráló üzenete a szívátültetés után