Kiállnak a megvádolt aljegyzőért

Varga Klára
2003. 10. 17. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A piliscsabai önkormányzat képviselő-testületének több mint fele aláírta azt a levelet, melyben Kaltenbach Jenő országgyűlési biztoshoz fordulnak Toldi Noémi aljegyző ügyében. A megkeresés előzménye, hogy az aljegyző a Piliscsabán élő cigányság lélekszáma kapcsán állítólag azt mondta: „Kár, hogy Hitler nem velük kezdte.” A nem bizonyítottan elhangzott kijelentés miatt a cigány kisebbségi önkormányzat elnöke minden lehetséges fórumon feljelentette az aljegyző asszonyt. A levélírók hangsúlyozzák, hogy az önkormányzati képviselő-testület nem hivatott annak kivizsgálására, valóban történt-e rasszista, közvetetten antiszemita kijelentés. Fegyelmi eljárást pedig csupán a kijelentés bizonyítása esetén jogszerű kezdeményezni. A levél rámutat arra, hogy emberi jogi és alkotmányossági szempontból különösen figyelemre méltó az a körülmény, hogy egy négyszemközt tett, tehát nyilvánosan el nem hangzott, hitelt érdemlően eddig nem igazolt kijelentés alapján egy köztisztviselő vagy bárki az országos sajtó nyilvánossága előtt meghurcolható. Felháborítónak tartják, hogy Piliscsaba neve egy ilyen ügyben kerül negatív megvilágításba a közvélemény előtt, holott a községben az ott élő kisebbségek között semmilyen feszültség nem tapasztalható.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.