Bali szigetéről, egy tanulmányi kirándulásról hazatérő autóbuszban lelte halálát tegnap ötvenkét indonéziai kisiskolás és az őket kísérő két tanár.
A jávai Yogyakarta felé vezető autópályán a gyerekeket szállító autóbuszba szemből belerohant egy kamion, majd hátulról egy kis furgon, amely már nem tudott idejében megállni. Az összeroncsolódott busz és a furgon is kigyulladt, s a kirándulók halálra égtek a két jármű közé szorult, lángba borult autóbuszban – adta hírül a BBC.
A busz vezetője él, de súlyos sérüléseket szenvedett az ütközéskor, és maga is csapdába került a beszorult vezetőülésen. Mint elmondta: arra buzdította a pánikba esett gyerekeket, próbáljanak kijutni a buszból a hátsó ajtón. Ám hiába feszegették az ajtót, az nem nyílt, megvetemedett az ütközéstől. A buszvezető nagy fájdalmai ellenére bezúzott maga mögött néhány ablakot, hogy a gyerekek azokon át elmenekülhessenek, de a lángok túl gyorsan terjedtek.
A felismerhetetlenségig összeégett holttesteket egy közeli kórházba szállították. Azt már megállapították, hogy ötvenkét kislány, egy kisfiú és két felnőtt van a halottak között, egy áldozatnak azonban még a nemét sem tudták megállapítani.
Az áldozatok kilétének tisztázása azért időigényes, mert a yogyakartai iskola diákjai három buszt töltöttek meg a Bali szigetén tett kiránduláson (a másik kettő a balesetet szenvedett busz előtt haladt az autópályán).
Az iskola otthon maradt tanulóit és tanárait sokkolta a tragédia híre, ezért a tanítás egyelőre szünetel. A szülők azonban – aki nem tudják, gyermekük melyik buszon utazott – összegyűltek a kapunál, és reszketve várnak a hírekre.
A BBC tudósítása szerint a szörnyű balesetet, amelyhez fogható az idén még nem történt Indonéziában, nemcsak az autóbusz, hanem a másik két jármű vezetője is túlélte. A kamionsofőr feltehetően sérülés nélkül, mert elmenekült a helyszínről, s egyelőre hiába keresi a rendőrség. A vizsgálat eddigi adatai szerint a balesetet a kamion elromlott fékrendszere okozta.

Gyárfás Tamás-interjú: Portik csőbe akart húzni – új bizonyíték került elő