Közeleg a Mol és a PKN egyesülése?

MTI
2003. 10. 23. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nincs alapvető különbség a PKN Orlen és a Mol Rt. között a közép-európai olajkonszern létrehozása ügyében folyó tárgyalásokon – nyilatkozott szerdán Varsóban Slawomir Golonka, a PKN Orlen alelnöke, aki úgy vélte: a két nagyvállalat által előkészített tervezet nem verseng egymással. Ha ez nem így volna – magyarázta –, nem lehetne fúzióról beszélni.
Piotr Czyzewski kincstárügyi miniszter kedden azt mondta, hogy néhány héten belül Budapestre utazik tárgyalni László Csaba pénzügyminiszterrel a tervezett olajkonszern létrehozásának lehetőségéről. A PAP hírügynökség ugyancsak kedden azt írta, hogy a közép-európai olajkonszern létrehozásának terve a PKN Orlen és a Mol Rt. teljes fúzióját irányozza elő egy-másfél éven belül. A fúzió első szakaszában a két nagyvállalat 10-15 százalékos részvénycserét hajtana végre, a második szakaszban létrehoznának egy vegyesvállalatot, amelyben mindkét cég 50-50 százalékos tulajdonnal rendelkezne, végül a harmadik szakaszban történne meg a teljes összeolvadásuk.
A kincstárügyi minisztérium meg nem nevezett képviselője azt mondta a lapnak, hogy a tárgyalások megindítására vonatkozó döntés a múlt héten született, és „kezdeti jellegű”. A feleknek először meg kell erősíteniük szándékukat. A cikk szerint a fúzió legnagyobb akadályát a hatáskörök felosztása jelenti.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.