Létszámleépítés a vasútnál

A MÁV Rt. reformjának részeként három év alatt húszszázalékos létszámcsökkentésről döntött a kormány szombaton a kihelyezett ülésén. A kabinet tárgyalt a Nemzeti emlékezet programról is, amely szerint 2010-ig – az idei Deák-emlékévhez hasonlóan – minden esztendőben lennének megemlékezések.

Czirják Imre
2003. 10. 19. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Állami garanciavállalással felvett EIB-hitelekből és költségvetési támogatásokból 2006-ig hatvanmilliárd forintot fordíthat a MÁV vasúti fejlesztésekre, az európai uniós csatlakozás után pedig az unió strukturális alapjából folytatódhat a vasúti pálya korszerűsítése – közölte Gál J. Zoltán szombaton Söjtörön, a kabinet kihelyezett ülése után. A MÁV reformjainak fő célja, hogy a vasúttársaság fokozatos fejlesztését követően európai közlekedési alternatívát kínáljon az utasoknak és a fuvarozóknak – mondta a kormányszóvivő.

Gál J. hangsúlyozta: a vasúti reformnak része a működés ésszerűsítése, amely a MÁV-nál húszszázalékos létszámleépítést is magában hordoz. A leépítés a valóságban a nyugdíjazások és előnyugdíjazások miatt „várhatóan csak a már említett húsz százalék egynegyedét fogja közvetlenül érinteni” – mondta a szóvivő. A kabinet a MÁV tervezett reformjainak elveit tárgyalta meg és hagyta jóvá, a részletekről két-három hét múlva egyeztetnek.
*
A modern Magyarország tisztelgése a múlt kiemelkedő személyiségei és eseményei előtt – így jellemezte Hiller István, a nemzeti kulturális örökség minisztere a Nemzeti emlékezet programot. A programban az idéi Deák Ferenc-emlékévhez hasonlóan 2010-ig minden évben országszerte lennének egy évfordulóhoz kötött megemlékezések.

Hiller elmondta: a program szerint 2004 Balassi Bálint-emlékév lenne, amellyel a 450 éve született reneszánsz költőre kívánnak emlékezni. A 2005-ös eseményeket az akkor 100 éve született József Attila köré építenék fel. A következő, 2006-os év az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója, 2007 pedig Batthyány Lajos-emlékév lenne, az első felelős magyar kormány születésének 200. évfordulójára emlékezve. Hunyadi Mátyás király trónra lépésének 2008-ban lesz 550 éve, 2009-ben pedig a nyelvújító Kazinczy Ferenc születésének lesz a 250. évfordulója, és Erkel Ferenc-év lesz 2010.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.