MDF: Útkeresés útvesztéssel

Több alkalommal került sor a közelmúltban a Magyar Demokrata Fórum, az Ifjúsági Demokrata Fórum és a KDNP, az FKGP és az MDNP találkozójára az MDF kezdeményezésére. Sem a hír hallatán, sem pedig utána nem értettem meg, hogy miért volt vagy van erre szükség, hogy miért kell a Magyar Demokrata Fórumnak, a Fideszszel közös parlamenti lista jóvoltából a harmadik legnagyobb parlamenti pártnak és ifjúsági szervezetének olyan szervezetekkel még a konzultáció szintjén is felvenni a kapcsolatot, amelyek egy kivétellel külön-külön nem, csupán a jobboldalt támadó szűk és politikai értelemben hitelét vesztett parancsnoki szervezet révén tudtak egyáltalán talpon maradni úgy, hogy ezzel vesztét is okozták a választásokon a jobboldalnak, beleértve Magyar Demokrata Fórumot is.

Sokan kérdezik joggal: az MDF-nek miért hiányzik a Magyar Demokrata Néppárt, amely párt volt elnöke indirekt módon a Medgyessy-kormány alkalmazottja, vagy az a Kereszténydemokrata Néppárt, amelynek új elnöke és tagjai ma már ott ülnek a Fidesz-frakcióban, felismerve azt, amit az MDF eddig képtelen volt felfogni, hogy egységben, szövetségben van az erő, nem a futottak még parlamenten kívüli pártokban. És ebben a felállásban ma hol tényező az a kisgazdapárt, amelyre valóban nagy szükség lenne már csak a történelmi hagyományok okán is a hazai politikai életben, azonban egykori elnöke egyedülálló bukását követően már csak árnyéka önmagának, és nyugodtan mondhatjuk, ma nem tényező a magyar belpolitikában.

Nem tudok arról, hogy az MDF politikai vezetői egyáltalán megkérdezték volna a párt tagságát arról, hogy vajon valóban örülnek vagy örülnének annak, ha az MDF az öntudatos nyilatkozatok után mégiscsak szövetséget kötne, nem a Fidesszel és más jelentős jobboldali politikai erővel, hanem azokkal a töredékcsoportokkal, amelyeknek már nincs tagságuk, bázisuk, ekképpen nincs politikai támogatottságuk sem, csak azért, hogy a vélt önállóságát megmutassa. Emlékeim szerint éppen az ellenkezőjét kívánta a tagság, amikor néhány hónappal ezelőtt még hallani sem akart arról, hogy akár az MDNP-vel, név szerint említve egyes volt vezetőinek nevét, akár más, népszerűségét vesztett párttal közösen lépjen fel a belpolitikában. Azt sem hiszem, hogy ez a politikai körtánc elnyerte volna a közvélemény támogatottságát, hiszen a legutóbbi közvélemény-kutatási adatok azt mutatják, hogy az MDF ismét elérte az egy százalékot.

Naponta lehet hallani azokat az eszmefuttatásokat, amelyek szerint milyen kár, hogy kétpártosodik a magyar politikai élet, ez azonban nem változtat a folyamat lényegén. Lehet, egy platformra kerülne Hack Péterrel, Kónya Imrével, Zsigmond Attilával, a már megbukott Bartók Tivadarral, a furcsa karriert befutott Mizsei Zsuzsával és másokkal is, de az MDF nem teheti meg, hogy magatartásával hozzájáruljon ahhoz, hogy ne a jobboldal nyerje meg a következő választást azért, mert vezetői közül többen képtelenek felfogni, amit egy barátom, de mások is már több mint egy évtizede hangoztatnak, tudniillik, hogy kell egy csapat. Egy erős, határozott, komoly csapat, amely a győzelemhez segít. Nem kettő vagy három, hanem egy csapat, amely természetesen lehet szövetség, akár választási szövetség is, ahol az egyes struktúrák önállóak maradnak, lehet akár pártunió is, de nem lehet veszélyeztetni a győzelmet, és nem lehet a tagságot skizofrén helyzet elé állítani. És nem lehet fejest ugrani a szakadékba, mert nem erre kaptak mandátumot a tisztségviselők.

Változtatni kellene, és talán más irányba kellene fordulni az MDF legfelsőbb vezetésének, és nem ott kellene keresni megoldást, ahol most tartanak. Remélem, egyszer rájönnek, minél hamarabb, hogy arra elfogy az út, mert az zsákutca.

A végén, csak a legvégén és nagyon halkan azért szeretném azt is megjegyezni, hogy engem meg sem kérdeztek arról, hogy támogatom-e ezt a politikát. Önöknek azért elmondom: nem. Gondolom, mások sem.

Dr. Dobozy Dániel az MDF dunaharaszti elnöke, a Pest megyei választmány tagja