Meddő státusvita

Pillanatnyilag nincs reális esély arra, hogy elfogadható megállapodás szülessen Szlovákiával a kedvezménytörvény végrehajtásáról. Duka Zólyomi Árpád, a Magyar Koalíció Pártja (MKP) általános alelnöke, a kétoldalú vegyes bizottság tagja szerint a Pozsony által szorgalmazott megoldás, amely szerint a szlovákiai magyar szülők egy szlovák közalapítványon keresztül kaphatnák meg az oktatási-nevelési támogatást, a felvidéki magyaroknak teljességgel elfogadhatatlan.

Neszméri Sándor
2003. 10. 17. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Emlékeztetett arra, hogy Bugár Béla MKP-elnök és Mikulás Dzurinda kormányfő között volt egy megállapodás, amely szerint a szlovákiai magyar pedagógusok, szülők által létrehozott alapítvány lehetne a támogatás lebonyolítója, ám a szlovák fél most már ebbe sem akar belemenni, illetve csak akkor, ha a kuratóriumba delegálhat egy tagot. A pozsonyi külügyminisztériumban egyébként meglepetést keltett Kovács László külügyminiszter kedvezménytörvénnyel kapcsolatos minapi levele. „Folynak a szakértői tárgyalások, s már csak kisebb, jogi jellegű kérdést kell megoldani, és megszülethet a megállapodás a magyar– szlovák alapszerződés alapján a szlovákiai magyarok kultúrájának és oktatásügyének a támogatásáról” – mondta Miroslav Mojzita hivatalvezető, a szlovák–magyar kisebbségi vegyes bizottság társelnöke.
Eduard Kukan szlovák külügyminiszter mindazonáltal válaszolt Kovács László szerdán keltezett levelére – értesült megbízható forrásból az MTI pozsonyi tudósítója, ám a válaszlevél részleteit Szlovákia nem hozta nyilvánosságra.
*
Miközben a politikusok leveleznek, a szlovák fővárosban ismét megrongálták Petőfi Sándor szobrát, amely alig fél éve, március 15-én, sok évtizedes kiszolgáltatottság és számtalan vandál rongálás után új, védettebbnek ígérkező helyen, a Medikus-kertben kapott új helyet. Az ismeretlen, nyilván nacionalista indulatok által vezérelt vandál rongáló a költő kezéből kitörte a kardot.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.