Medgyessy most a Duna TV-t bírálta

Medgyessy Péter miniszterelnök a közelmúltban hivatalába kérette Pekár Istvánt, a Duna TV első emberét, és kritizálta a közszolgálati csatorna hírműsorait – írta tegnap az Index internetes portál.

2003. 10. 20. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Minden olyan eseményről, amely nyilvánosságot igényel, értesítjük a sajtót, ami viszont nem ebbe a körbe tartozik, arról nem adunk ki közleményt – üzente titkárnőjén keresztül lapunknak Gál J. Zoltán kormányszóvivő. A titkárnő azt is elmondta, hogy Gál nem tud Medgyessy Péter és Pekár István találkozójáról.
Az Index értesülései szerint a miniszterelnök „hivatalába kérette” a Duna TV első emberét, aki a köztelevízió megújított programjaira szeretett volna pluszforrásokat kijárni, ez azonban szóba sem került a találkozón. A lap szerint a diskurzuson a kormányfő elmondta: szerinte nem elég kiegyensúlyozott a Duna TV Híradója. A csatorna elnöke, Pekár István nem cáfolta a kormányfőnél tett látogatást, de arra hivatkozva, hogy a találkozó két hete történt, részletekkel nem kívánt szolgálni. Az elnök nem cáfolta a pártatlanságot érő kormányfői kritikákat sem.
Szekeres László, a Duna TV gazdasági alelnöke eközben az MTI-nek nyilatkozva kijelentette: az idei hétmilliárdnál jövőre 250-270 millióval többől gazdálkodhatnak, viszont már most kétszázmilliós többletet jelent az észak-amerikai és ausztráliai műsorszórás, illetve a 24 órásra bővült műsoridő finanszírozása. Leszögezte: nincsen pénzük fejlesztésekre, források hiányában a tavalyi hetvenről nyolcvan százalék fölé emelkedett eszközeik elavultsági foka. Szavai szerint az Országgyűléshez már márciusban – az ÁSZ-vizsgálat ajánlása nyomán – 1,3 milliárd forintos támogatásért fordultak, ám kérésüket nem vették figyelembe. Az MTV-nek ugyanakkor a parlament tegnap megszavazta az újabb hatmilliárd forintos alaptőke-juttatást.
Emlékezetes: korábban a miniszterelnök – lapértesülések szerint – informális találkozón kritizálta az MTV hírműsorait; ezután távozott a Híradó főszerkesztője, Merényi Miklós. Lapunk akkori megkeresésére Gál J. helyettese, Gulyás Erika kijelentette: nem volt jelen a miniszterelnök és a tévé vezetőinek egyeztetésén, így nincs arról információja. Ragáts Imre televízióelnök tagadta a találkozó megtörténtét.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.