Medgyessy-beszélgetések havi rendszerességgel – a hónapok végén, Dolgozószoba címmel – lesznek láthatók a köztelevízióban – értesültünk. Az első műsorban, a jövő héten – Baló György, az intézmény kulturális igazgatója kérdezi majd a miniszterelnököt, az azonban nem tisztázott, hogy a többi beszélgetést is ő vezeti-e majd. Csorba Mária, az MTV sajtóreferense megerősítette információnkat. Hozzátette: a miniszterelnök alkalmanként, valamilyen kivételes esemény kapcsán fog interjút adni az MTV-ben. Szavai szerint a műsorokat nem mindig ugyanaz az újságíró, hanem olyan riporterek vezetik majd, akik az adott területtel foglalkoznak. Arról nem kaptunk tájékoztatást, hogy az interjúk élőben vagy felvételről lesznek láthatóak.
Mint arról beszámoltunk, korábban Medgyessy – lapinformációk szerint – informális találkozón kritizálta az MTV hírműsorait, majd ezt követően egy héttel hivatalosan közös megegyezéssel távozott a Híradó főszerkesztője, Merényi Miklós. Ragáts Imre televízióelnök tagadta a találkozó létét.
Emlékezetes: az előző ciklusban Orbán Viktor miniszterelnököt azért bírálta az ellenzék, mert az MTV-ben havonta fél órában, élőben adott interjút Baló Györgynek, míg a közrádióban szerdánként válaszolt az újságírók kérdéseire.
A kritikák ellenére Medgyessy Péter nevelt lánya, Tornóczky Anita
T Akták című műsora tovább folytatódik a köztelevízióban – írta az Index internetes portál. Az MTV hivatalosan az első műsor fogadtatásától tette függővé, hogy folytatódhat-e a sorozat, bár lapinformációk szerint eldöntött tény volt a folytatás, hiszen már több részt leforgatott a stáb. Az MTV sajtóreferense elmondta: a műsor 16,8 százalékos közönségaránya és 784 ezres nézettsége megfelelt az elvárásoknak. A szóvivő kitért arra, hogy Tornóczky ezúttal egy cigány putriban forgat riportfilmet. Hozzátette: a folytatásról most is a következő műsor dönt majd.

A Hell közleményben reagált az energiaitalok korlátozására