Elkészült a mezőgazdasági parcellaazonosító rendszer – jelentette be tegnap Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. A rendszer elkészültével lehetővé vált, hogy a magyar gazdák hozzájuthassanak az EU területalapú közvetlen kifizetéseihez. Ennek feltétele ugyanis az volt, hogy Magyarország rendelkezzen a földhasználat fizikai azonosítására szolgáló rendszerrel – mondta a miniszter.
A rendszer három jól elkülöníthető digitális légi felvétellel készült térképtípust tartalmaz, az úgynevezett áttekintő blokktérképet, egy fizikai blokktérképet, valamint a mezőgazdasági parcelláról készült felvételt. Ezen térképek felhasználásával kell a gazdáknak megjelölniük azokat a földterületeket, parcellákat, amelyeket megművelnek.
Az áttekintő térképeket minden községben kifüggesztik majd a polgármesteri hivatalban vagy a gazdajegyzőnél, ahol a gazdálkodóknak azonosítaniuk kell az általuk használt földrészleteket. A támogatást csak ezek alapján, illetve a regisztráció elvégzését követően igényelhetik. Az igényléshez ugyanis szükség van mind a parcellaazonosító számok feltüntetésére, mind pedig a tízjegyű regisztrációs szám használatára. Ez alapján lehet az uniós támogatásokat igényelni, a kérelmeket várhatóan a jövő év eleje és 2004. május 15. között kell benyújtani. Ez utóbbi időpont – közölte a távirati iroda – a miniszter szerint még változhat a vetések befejezésének időpontjától függően.
Értesüléseink szerint a rendszer nem épült ki teljes egészében, csak 85 százalékos készültségi szinten van, a működtetéséhez szükséges alkalmazási rendeletet pedig a Miniszterelnöki Hivatalban egyeztetik. Nem mellékes az a tény sem, hogy elkészültével még nem igényelhetők az uniós pénzek. Helyénvaló, hogy a rendszer szükséges az uniós támogatások lehívásához, de ahhoz az integrált irányítási és ellenőrzési rendszer elengedhetetlen, e rendszer kiépítése azonban még sehol sem tart.

Debreceni VSC: Feltörték Brandon Domingues autóját