Kizárjuk annak lehetőségét, hogy atomfegyvert gyártsunk – jelentette ki pénteken Mohammed Hatami iráni elnök a malajziai Putrajayában.
Hatami ugyan igazságtalannak nevezte a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) követeléseit Iránnal szemben, de biztosította a szervezetet arról, hogy Teherán továbbra is együttműködik vele. Egyúttal bejelentette, hogy megkezdődött az Irán és a NAÜ közötti tárgyalások végső szakasza, amely remélhetőleg megállapodással végződik az ország szuverenitása és területi integritása érdekében.
A NAÜ október 31-ig szabott határidőt Iránnak, hogy meggyőzze a világot nukleáris tevékenységének kizárólag polgári jellegéről, ellenkező esetben az ország ügye az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé kerül, és szankciókkal kell szembenéznie. Mohamed el-Baradei, a NAÜ főigazgatója csütörtökön felhívta a figyelmet arra, hogy Irán még nem fogadta el a szervezet követelését.
Teheránban akkreditált nyugati diplomaták már csütörtökön közölték, hogy Párizs, Berlin és London fontolóra veszi az együttműködést az iráni nukleáris programban, amennyiben Irán teljesíti az összes nemzetközi követelést, és hozzájárul az ellenőrzéshez is.

Világhírű sorozat forgatása zajlik Dunaújvárosban – videó