MSZP: javaslat a negyedik adókulcsra

Czirják Imre
2003. 10. 20. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Új, negyedik szja-kulcs bevezetésére tesz javaslatot az MSZP-frakció. Szabó Lajos, a szocialisták költségvetési munkacsoportjának vezetője elmondta: indítványuk szerint az új adókulcs 40 százalék lenne, és ötmillió forintos éves jövedelem felett lépne hatályba. Bejelentette: a nyugdíjplafon eltörlését visszavonnák, emelése napirenden van, mértékéről folynak a tárgyalások. Tartanak az egyeztetések az elektromos áram áfaemelése miatt a legrászorultabbak számára bevezetendő kompenzációról is. Közölte: a frakció támogatja az érdekegyeztető tanácsban a tüzelőanyagok áfájáról született megállapodást.
Arató Gergely elmondta: az MSZP-frakció azt a módosító javaslatot is beterjeszti, hogy a használt lakásoknál 10 millió forintos hitelig legyen igénybe vehető az adókedvezmény. A kedvezmény négyről ötmillió forintra emelkedne azoknál a családoknál, ahol az egyik szülő gyesen van. Vidorné Szabó Györgyi kifejtette: a táppénzhez módosító csomagot terjesztenek be. Eszerint elfogadják a passzív táppénz idejének csökkentését, de a 30 napot túl kevésnek tartják. A táppénz csökkentését nem támogatják, de úgy vélik, szükség van ellenőrzésekre.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.