DIE WELT
Meglehet, hogy a tavaly szeptember 22-i német választásokba hiba csúszott, és egy panasz nyomán most vizsgálja az ügyet a berlini parlament választási bizottsága, írja a német konzervatív lap.
*
Szakértők homlokegyenest eltérően ítélték meg egy németországi konferencián azt, hogy Németországban a szélsőjobboldal „szinte szánalmas kisebbséget” jelent-e, mint egy kutató fogalmazott, vagy pedig „szellemi gyújtogatókról” van szó, akik már a társadalom fő vonulatába fészkelték magukat, ahogy egy politológus állította.
INTERNATIONAL HERALD TRIBUNE
Egyes amerikai könyvkiadók máris csökkenő internetes forgalomról számolnak be a „hazafi törvény” életbe lépése nyomán, olvasható a globális amerikai lapban. A jogszabály értelmében ugyanis az FBI adatokat szerezhet a vásárlókról. Az érintett könyvkereskedők szerint elsősorban a „politikailag nem korrekt” könyvek forgalma csökkent.
NEWSDAY
Jane Goodall, az emlősök kutatásának egyik szaktekintélye szerint Bush amerikai elnök környezeti politikája támadást jelent a védett állatfajok ellen, és ennek következtében több afrikai állatot ölhetnek majd meg és ejthetnek fogságba a nyereség reményében, írja az amerikai napilap.
DAGNES NYHETER
Margot Wallström, az Európai Unió svéd környezetvédelmi biztosa azzal vádolt meg egy amerikai biotechnikai vállalatot, hogy hazugsággal kísérli meg előnyösnek beállítani a génmanipulált gabonaféléket, és azokat így akarja Európára kényszeríteni. Wallström szerint a vállalat a fejlődő országok lakóinak éhe helyett saját részvényesei profitéhségét akarja csillapítani, olvasható a liberális svéd lapban.
THE GUARDIAN
Az amerikai megszállók elleni népharag az iraki gerillamozgalmak különféle vonulatait egyesíti, olvasható a baloldali brit lapban.
*
A cannabist szívó férfiak megkárosíthatják a termékenységüket, derült ki a New York államban lévő Buffalo Egyetem legújabb vizsgálatából. A kutatás vezetője, Lani Burkman szerint a marihuánában lévő aktív elemek „valamit tesznek a spermával”.
AP
A Wiesenthal Központ után most már az amerikai zsidó Rágalmazásellenes Liga is felhívta a görög miniszterelnököt, hogy ne nyissák meg a palesztin terrorista nőket dicsőítő kiállításukat az olimpiára váró Athénben. A liga ugyanakkor felhívta a figyelmet a joanninai holokauszt emlékműre mázolt antiszemita feliratok tettesei kézre kerítésének fontosságára is, közli a hírt az amerikai távirati iroda.

Több milliárd forint marad az emberek zsebében a bankszámladíj-moratóriumnak köszönhetően