Napi sajtószemle

2003. 10. 20. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

ADL

Nem csillapodnak a maláj miniszterelnök múlt heti beszéde által felkorbácsolt hullámok. A részrehajlásáról hírhedt – az általa antiszemitának bélyegzett közszereplők lejáratásában élen járó – Rágalmazásellenes Liga (ADL) igazgatója, Abraham Foxman közleményében köszönetet mond azoknak, akik „zárt ajtók mögött” elérték, hogy az EU viszszautasítsa Mahathir Mohamed üzenetét. Egyúttal kirohanást intéz azok ellen, akik felvállalták vagy támogatták a beszédet, beleértve Jacques Chirac francia elnököt és Kosztasz Szimitisz görög kormányfőt, akik megakadályozták, hogy a brüsszeli uniós csúcs zárónyilatkozatába elítélő mondatok kerüljenek.

POHJALAINEN

A nyugat-finnországi tartományi napilap „Magyarország nyugatra figyel” címmel egész oldalt szentelt hazánknak. A cikk szerzője megszólaltatta egyebek között Lovas István publicistát, Fábián Gyulát, a Szabad Föld főszerkesztőjét, Kovács Dávidot, a Jobbik vezetőjét, valamint a Parlamentben dolgozó jogászt, Nagy Ritát és a diák Csikós Juditot. A riport újdonsága, hogy Kovács Dávid közölte, szervezetük párttá alakulását október 23-án, az ’56-os forradalom napján jelentik be hivatalosan. A leendő pártot Kovács jobboldalinak határozza meg, amely nemzeti értékeken alapul, s kritizálja mind Amerika erős magyarországi befolyását, mind az EU politikáját. „Az európai szén- és acélipari vállalkozás mamutméretűvé alakulását semmilyen eszme nem fogja össze. Európának nem versenyeznie kellene az Egyesült Államok ellenében, hanem azzal együttműködnie” – mondta Kovács. Lovas szerint Magyarország viszonyulása az iraki eseményekhez a régi idők ismétlődése. „A hatalomnak a korábban Kremlben hívő emberei most Washingtonban hisznek.” Amennyiben Irakban újabb magyar katonáknak esik bajuk, az a jelenlegi kormány hitelét alá fogja ásni. Lovas ennek ellenére nem hisz abban, hogy ez a kormány ne töltené ki az idejét.

THE WASHINGTON TIMES

A lap publicistája, David Limbaugha azt állítja, hogy Amerika kulturális háború korszakát éli. Akik tagadják, hogy
a szekularisták a kereszténységet és annak értékeit veszik célba, azok vagy nem néznek híradót, vagy letagadják
a nyilvánvalót. Állítása alátámasztására a következő híreket hozza fel: felülvizsgálják az eskü szövegét, hogy abból kikerüljön az „Isten engem úgy segéljen” rész; szintén felülvizsgálják a gyermekek védelmében kelt internetes pornó elleni törvényt; adófizetői pénzekből olyan iskolát támogatnak, amely az „állati jogok értékorientált oktatását” célozza. Az amerikai gondolkodás összetettségét mutatja, hogy a szerző ebbe a felsorolásba illeszti Jerry Boykin tábornok ügyét is, akit szerinte „szent harcosnak” csúfolnak, amiért nyilvánosan hitvallást tett.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.