Szili Katalin nem engedte elmondani Szijjártó Péternek a miniszterelnökhöz címzett interpellációját tegnap a parlamentben. A házelnök arra hivatkozott, hogy a fideszes képviselő által megfogalmazott kérdések nem tartoznak a kormányfő feladat- és hatáskörébe. Szijjártó Péter ezt követően az Országház folyosóján – Szili Katalin dolgozószobája előtt – ismertette az interpellációt.
A fideszes politikus szerint az Országgyűlés szocialista elnöke nem a házszabály szerint járt el, amikor megakadályozta a kérdések feltevését. – Megértem, hogy kellemetlen Szili Katalin számára, ha Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminiszter korábbi ingatlanügyeivel kapcsolatban interpellálok, hiszen ő mint az MSZP elnökhelyettese szorgalmazta az utóbbi hetekben a szocialista nómenklatúra eltávolítását a párt környékéről – fogalmazott Szijjártó.
Az interpellációban a fideszes képviselő úgy fogalmazott, a recept mára ismerőssé vált, amely így szól: „hogyan tegyük a közvagyont saját magánvagyonunkká úgy, hogy közben ne kelljen a zsebünkbe nyúlnunk, hanem használjuk fel a köztársaság polgárainak pénzét”. Szijjártó Péter utalt arra, hogy az év végén ötmillió forintos maradványérték ellenében az ifjúsági és sportminiszter cégének tulajdonába megy át az a háromezer négyzetméteres telken álló négy lakosztályos, háromszáz négyzetméteres villa, amelyet éveken keresztül bérelt vissza egy állami cég Gyurcsány Ferenc vállalkozásától. Emlékeztetett a jelenleg képviselői klubként működő V. kerületi ingatlanra is, amelyet a miniszter cége mindössze 13 millió forintért szerzett meg, és ma már több száz millió forintot ér. Szijjártó felidézte Pántya Györgynek – Medgyessy Péter barátjának – esetét a hajdúszoboszlói hotelekkel. Megjegyezte: úgy tűnik, a miniszterelnök barátai számára lehetséges több száz millió forint felvétele egy 75 millió forintért megszerzett ingatlanra. Az ellenzéki politikus feltette a kérdést: mikor kívánja a Miniszterelnöki Hivatal a közérdek érvényesüléséért visszaperelni az értéken alul eladott, majd később az állam által visszabérelt közvagyon részét képező ingatlanokat Gyurcsány Ferenc cégeitől? Szintén a miniszterelnökhöz intézte azt a kérdését, hogy elérte-e a kormány az erkölcsi mélypontját, vagy innen még mindig van lejjebb. Arra is kíváncsi a képviselő, hogy az előbb felsorolt ügyet értelmében miként értelmezi Medgyessy Péter azt a februári mondatát, amely szerint jog és erkölcs közül mindig a szigorúbbat kell választani.
Szili Katalin úgy nyilatkozott, hogy a házszabály szerint köteles visszautasítani minden olyan interpellációt, amelyek nem az alkotmány, illetve a parlament működését szabályozó előírások szerint nyújtottak be. Szerinte Szijjártó Péter interpellációjának tartalma és a megfogalmazott kérdések nem tartoznak a miniszterelnök hatáskörébe. Utalt arra is, hogy ezt a gyakorlatot még az előző ciklusban vezették be. A fideszes képviselő lapunknak elmondta: megvizsgálják annak lehetőségét, hogy milyen formában tehessék fel a parlament nyilvánossága előtt a felsorolt kérdéseket a miniszterelnöknek.

Soha nem látott hadgyakorlat kezdődött a Bakonyban