Nemzeti összefogást sürget Orbán Viktor

Teljes nemzeti összefogás nélkül nem tudjuk megállítani az ország romlását, visszacsúszását – jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség elnöke Egerben, aki tegnap a polgári körök vendége volt az egri vár napján.

Szarka Ágota
2003. 10. 17. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Több ezren gyűltek össze az egri Dobó téren, ahol beszédet mondott Orbán Viktor, a Fidesz elnöke. Az egri várvédők harcát és az akkori történelmi helyzetet felidézve elmondta: Mohács után tizenöt éve lett volna az országnak, hogy talpra álljon, de a belső széthúzás miatt ez nem sikerült. Dobó István, az egri vár kapitánya vállalta az egyesült oszmán hadakkal az egyenlőtlen küzdelmet, annak ellenére, hogy már akkor is rövidlátó, önös gáncsoskodások akadályozták munkáját. Végül börtönbe vetette a hatalom, amikor már csak a vagyonára volt szükség. – Így járunk mindig, ha engedjük, hogy az idegenek vagy idegen érdekek szolgálói vegyék kezükbe sorsunk irányítását – mondta Orbán Viktor, hozzátéve azt is: a várvédők inkább a szívükre hallgattak és nem a józan, hűvös számításra ahhoz, hogy vállalják a harcot. Most ismét olyan időket élünk, hogy teljes nemzeti összefogás nélkül nem tudjuk megállítani az ország romlását.

Orbán Viktor elmondta: lassan felismerjük, hogy a megosztás, uszítás, megtévesztés, ígérgetés erői által közénk emelt magas falak lebonthatók. – Miért kellene a közös gondoktól gyötört, a nehezedő megélhetés, a munkahelyek elvesztése, a gyermekeink jövője miatt egyformán aggódó embereknek egymással szemben állniuk ahelyett, hogy együtt próbálnánk megállítani hazánk süllyedését, amelyet a tehetetlenség, a határozatlanság és a hozzá nem értés idézett elő? – tette fel a kérdést a Fidesz elnöke. Rámutatott: az egri várvédők üzenete napjainkban is aktuális, annak ellenére, hogy ma már nem állunk háborúban, megszállás alatt, megadatott, hogy magunk fordíthassunk sorsunkon. Ez azonban nem elég ahhoz, hogy az ország és annak minden polgára győztese legyen az előttünk álló nagy változásoknak. Leszögezte: teljes nemzeti összefogás nélkül nem tudjuk megvédeni a magyar termőföldet és a magyar gazdákat, nem tudunk munkát adni annak, aki dolgozni akar, nem tudunk segíteni az egyre nehezebb helyzetbe kerülő családokon. Összefogás nélkül nem tudjuk megvédeni a határokon túli magyarokat, akiknek például Romániában újra és újra megsértik emberi jogait. – Itt az ideje, hogy miként az a polgári keresztény értékeket valló emberekhez illik, megszólítsuk azokat, akiket fallal próbálnak elválasztani tőlünk – mondta el Orbán Viktor. Hozzáfűzte: ha ez megvalósul, nincs már messze az az idő, mikor nemcsak ahhoz leszünk elegen, hogy a falakat lebontsuk, de ahhoz is elég erősek leszünk, hogy hosszú évekre szóló közös célokat tűzzünk ki. – Erre a pillanatra várunk, de addig is figyeljünk az egri várvédők üzenetére: mi is hallgassunk a szívünkre. Higgyünk egymásban, és feltétlenül higgyünk a győzelemben – fejezte be ünnepi beszédét.
Az egybegyűltek ezután Dobó István várbéli sírjához vonultak, és egy-egy szál virággal rótták le kegyeletüket.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.