Zsúfolásig megtelt szombat este a budapesti Dokk Backstage Bistro, ahol ünnepélyesen aláírta a Fidesz és a Fidelitas együttműködési megállapodását a két szervezet elnöke, Orbán Viktor és Gyürk András.
A Fidelitas első embere úgy fogalmazott: „Győzhet egy jobb Magyarország, egy ország, ahol a dolgoknak nevük van, a döntéseknek felelősei, a múltnak pedig következménye.” – Mi, az új nemzedék, már egy szabad Magyarország világos és tiszta rendjében hiszünk, és ez az, amire most szövetkezünk társszervezetünkkel, a Fidesszel – hangsúlyozta Gyürk. Az ifjúsági szervezet erejéről elmondta: a Fidelitasnak több mint kétszáz helyi szervezetében tízezer tagja, hét parlamenti és több mint száz önkormányzati képviselője van.
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke kijelentette: ahhoz, hogy Magyarország ne csak egy értékes és kedves hely, hanem jó hely is legyen, új lendületre, frissességre, tiszta gondolatokra, józan fejre és egy merőben másfajta észjárásra lesz szükség. Hangsúlyozta: a munka nehezét ugyan elvégeztük, ezt hívhatjuk rendszerváltásnak, de a munka java része még hátra van. Olyan gondolkodásmódra kérte a fiatalokat, amely „minden helyzetből a lehető legtöbbet igyekszik kihozni”.
A megállapodás szerint a Fidelitast megilletik a Fidesz alapszabálya által a társszervezetnek biztosított jogok. A Szövetség biztosítja a Fidelitas országos központjának működéséhez szükséges irodahelyiségeket és a háttér-infrastruktúrát. Az európai, az országgyűlési és önkormányzati választások alkalmával a Fidelitas kiemelt feladatának tekinti, hogy támogassa a Szövetség választási előkészületeit. A felek a választás előtt állapodnak majd meg a Fidelitas által javasolt személyek jelöléséről.

Elindult Szijjártó Péter YouTube-csatornája